Ezt is megértük: kiesőjelölt lett a Loki

Hajtós első félidőt hozott a piros-fehérek és a lilák találkozása a kecskeméti stadionban. Mindkét kapu előtt adódtak „meleg” helyzetek, de a befejezéssel adósak maradtak a fiúk. Debreceni részről a legnagyobb lehetőséget Holman puskázta el, amikor a félidő végén szép szóló után gyatrán lőtt mellé. Verpecz kapuja többször volt veszélyben, mint az újpesti Balajczáé, de összességében kiegyenlített volt a küzdelem.
Szünet után a Loki gyorsan beleszaladt egy nagy pofonba.
Perovics jobb oldali beadása után a labda „gellert kapott” Verpecz kezében, a lepattanót pedig Andrics egy méterről bevágta (1-0). A debreceniek azt reklamálták hevesen, hogy a beadás után a labdáért felugró Verpeczet az újpesti Bardhi támadta, de a televíziós ismétlésből egyértelműen kiderült, hogy csak zavarta.
Az 56. percben Holman lőtt, mi már bent láttuk a labdát, de elzúgott a jobb felső mellett. A hátrány a Lokit nagyobb erőbedobásra késztette, csak a labdával gyűlt meg a fiúk baja. A 67. percben például Holman lőtte ki a labdát a stadionból ziccerben. A DVSC jobbára csak erőlködött.
A 78. percben aztán padlóra küldték a piros-fehéreket.
Mintaszerű akció végén Bardhi növelte az újpesti előnyt (2-0), és mint ahogy az elsőre, úgy a második újpesti gólra sem érkezett debreceni válasz.
A Loki megint kikapott, és az őszi teljesítménye alapján nem túlzás: kiesőjelöltek szintjére süllyedt.
Labdarúgó NB I., 19. forduló:
Újpest-DVSC 2-0 (0-0)
Kecskemét, Széktói Stadion. Vezette: Iványi (Medovarszki, Kormányos II.)
Újpest: Balajcza – Heris (Pávkovics, 3.) Mohl, Kecskés, Windecker – Bardhi, Balogh, Diarra, Balázs – Perovics (Cseke, 73.) , Andric (Lázok, 90.)
DVSC: Verpecz – Nagy Z. (Chuka, 74.), Szatmári, Brkovics, Völgyi – Filip (dr. Horváth, 59.), Tőzsér – Jovanovic, Szekulics, Holman – Vittek (Takács, 59.)
Gól: Andric (48.)
Sárga lap: Diarra (45.), Pávkovics (45+1.), Balázs (56.), Szekulics (68.), Takács (77.), Tőzsér (84.)
Az állás
1. | Videoton | 19 | 10 | 4 | 5 | 39:19 | 34 |
2. | Honvéd FC | 19 | 10 | 4 | 5 | 32:17 | 34 |
3. | Vasas | 19 | 10 | 4 | 5 | 30:18 | 34 |
4. | Ferencvárosi TC | 18 | 8 | 5 | 5 | 33:26 | 29 |
5. | Mezőkövesd | 19 | 7 | 6 | 6 | 21:22 | 27 |
6. | Újpest | 19 | 6 | 9 | 4 | 30:26 | 27 |
7. | Haladás | 19 | 7 | 5 | 7 | 22:23 | 26 |
8. | Paks | 19 | 5 | 8 | 6 | 18:24 | 23 |
9. | Diósgyőri VTK | 19 | 6 | 3 | 10 | 24:36 | 21 |
10. | Debreceni VSC | 19 | 5 | 5 | 9 | 20:26 | 20 |
11. | MTK Budapest | 18 | 4 | 7 | 7 | 11:20 | 19 |
12. | Gyirmót | 19 | 3 | 4 | 12 | 8:31 | 13 |


















