A nemzet színésze 80 éves

Jordán Tamás Budapesten született 1943. január 15-én. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató, főiskolai docens, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagja.
1961-ben érettségizett a József Attila Gimnáziumban. Már ekkor érzett vonzalmat a színművészet irányában, de nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1966-ban földmérő mérnökként szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki karán.
1961-ben Bálint András vitte el az Egyetemi Színpadhoz, amely akkor élte hőskorszakát. Első fia születéséig játszott az együttessel, egyetemi évei alatt. Első kőszínházi szereplésével zárta ezt az időszakot, amikor egy beugrásra Zsámbéki Gábor hívta Kaposvárra. Ezután a Fővárosi Tanács telekkitűzési osztályának mérnöke lett.
1970-ben a 25. Színháztól, ahol épp Haumann Péterrel a főszerepben a Szókratész védőbeszéde című darabot rendezték, felkérték egy egymondatos szerepre mint börtönszolga. Ezután eleinte munka mellett keresetkiegészítésként játszott, hamarosan azonban annyi szerepet kapott, hogy 1972-ben – miután az Országos Rendező Iroda kiadta az igazolást, hogy színész – leszerződött a színházhoz.
1991-ben Lázár Katival közösen megalapították a Merlin Színház színitanodáját, a Merlin Színészképző Műhelyt.
2003-tól 2008-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. A Nemzeti igazgatása után Szombathelyen megalapította a Weöres Sándor Színházat.
Első házasságából két fia született, Lázár Kati Kossuth-díjas színművésznő lányuk, Jordán Adél színésznő édeesanyja, Pap Kriszta közgazdásztól pedig egy fia született.

















