Új törvény lép életbe az állami beruházásokról

Augusztus elsején lép életbe az állami építési beruházások teljes életciklusát szabályozó új törvény, amely az összes, legalább 50 százalékban magyar költségvetési, illetve uniós forrásból finanszírozott beruházásra vonatkozik a jövőben - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Lázár János hangsúlyozta, hogy az új törvény 32 év után újraszabályozza a közpénzek elköltésének kereteit és feltételeit. A jogszabály társadalmi vitájában mintegy ezer javaslat érkezett 40 szakmai szervezettől - jegyezte meg. A miniszter elmondta: az új jogszabály garantálja a kiszámíthatóságot az építésben részt vevők számára, emellett célja a fenntarthatóság, az alacsony környezetterhelés és a költséghatékonyság. A tárcavezető patriótának nevezte a jogszabályt, amellyel elsősorban a hazai kkv-kat kívánják bevonni az állami beruházásokba.
Az alapelvek között szerepel, hogy az állami beruházásokat az állami építési beruházási keretprogram alapján kell megvalósítani. Utóbbi 2035-ig sorolja majd fel az összes megvalósítandó tervet, minisztériumonként. Ehhez minden tárcának listát kell benyújtania tíz évre szóló fejlesztési javaslatairól. Hangsúlyozta: az a cél, hogy elsősorban magyar alapanyagból, magyar vállalkozók számára teremtsenek lehetőséget. A változások között kiemelte: a korábbinál nagyobb verseny lesz a közbeszerzéseknél.
A közbeszerzés csak akkor lesz érvényes, ha legalább két érvényes ajánlat érkezik, a nyertes ajánlat pedig nyilvános lesz
- ismertette. A jövőben beruházást indítani csak kiviteli terv birtokában, lefolytatott engedélyezési eljárás után lehet, a fenntartás költségeinek pedig már a tervekben meg kell jelenniük. Fontos változás még, hogy a közbeszerzési eljárások tárgyalásosan zajlanak majd, nemcsak az ár lesz döntő, hanem társadalmi szempontrendszert dolgoznak ki, amelyben környezeti szempontokat is érvényesítenek.
Létrejön az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) javaslatának megfelelően, többek között a szaktárca vezetője, az államkincstár, a mérnöki és az építész kamara, vállalkozói szervezetek, a MÁV, a versenyhivatal, a fővárosi önkormányzat és az országos főépítész részvételével. A tanács feladata a részletszabályok kidolgozása lesz az egyes beruházásokra vonatkoztatva - ismertette.
Bevezetik az építményinformációs modell (BIM) rendszert, ebben a digitalizált rendszerben kell mindent megtervezni, a megvalósítást rögzíteni. Költséginformációs rendszer is lesz, javulni fog a költségek nyomonkövetése.
Az Európai Bizottsággal is egyeztettek az új törvényről, azt megfelelőnek találta a testület - jelezte Lázár János. Az önkormányzatokkal, fővárosi önkormányzattal is egyeztettek, a megvalósításban konzorciumi partner lesz a tárca az önkormányzati beruházásokban - sorolta.






























