Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Épp azt kapta Debrecen a magyar válogatottól, amit várt

| 2022. 07. 13. | 21:04:00
Jöhet a negyeddöntő Kanada ellen – az már nagyobb falat lesz!
Épp azt kapta Debrecen a magyar válogatottól, amit várt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Már a nyolcaddöntőkkel folytatódott július 13-án a női U17-es kosárlabda-világbajnokság Debrecenben.

A magyar válogatottra Argentína várt ellenfélként, akikről tudnivaló volt már az összecsapás előtt, hogy nem képviselnek akkora játékerőt, mint a mieink, így Magyarország a mérkőzés egyértelmű esélyese. Az előző napokhoz képest többen gyűltek össze a Főnix Aréna lelátóján, azért ez már mégiscsak az egyenes kieséses szakasz. Ennek fényében indult el a találkozó, mi vagyunk az esélyesek, nekünk szurkolnak többen, magabiztosan állhatunk ki ellenfelünk ellen.

Már az első negyedben megvolt a két csapat között a tízpontos különbség, természetesen a mieink javára. Utoljára 10–9-es állásnál jártak közel a lányainakhoz a dél-amerikaiak. Igaz, a negyed végére nem volt meg a közte tíz, egy ponttal kevesebbre olvadt a különbség, 22–13-ra vezettünk tíz perc játék után.

A második negyed ismét magyar fölényt eredményezett, folyamatosan léptünk el ellenfelünktől, a nagyszünetre 44–28 állt már az eredményjelzőn.

Mondhatni, a harmadik játékrész sikerült a legjobban magyar szempontból, pontban elöl megvoltunk, az amúgy sem rossz védekezésünk pedig még inkább feljavult, 8 pontot kapott összesen a magyar válogatott. A harmadik etap végén már 65–36 volt ide.

“Minden eldőlt” – mondta egy fiatalember a szünetben, vitatkozni nem igen lett volna értelme vele, teljesen igaza volt, jó meglátás – bár talán a legvérmesebb argentin szurkolók sem gondolkodtak már jó ideje másként erről. Mire ezen mélázott volna el az ember, jött a negyedik negyed, melyben mintha kicsit kiengedett volna a magyar nemzeti csapat, de igazából ez már nem osztott, nem szorzott, megvolt a biztos továbbjutás. Egy dolog volt már csak a kérdés, mi lesz a végeredmény? Kihoztuk ikszre az utolsó játékrészt is, így végül 82–53-ra győztünk.

A negyeddöntőt Kanada ellen játsszuk július 15-én 17 óra 30 perctől, akik 70–36-ra győzték le Új-Zélandot a július 13-i nyolcaddöntőben.

Palánki István

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.
Nehéz helyzetben a debreceniek
Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.
Minden összejött a DEAC-nak!
Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.
A negyedik helyre pályázik a DEAC
A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.
A DEAC bejutott a rájátszásba
A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.
Debreceni feltámadás Kecskeméten
Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés