Tíz év után hazatér a debreceni erőcsatár

A DEAC-Tungsram csapatában folytatja pályafutását Garamvölgyi Ákos. Az Oroszlányból érkező, debreceni nevelésű erőcsatár egy évtizednyi távollét után tér vissza szülővárosába - írja az egyetemi klub honlapja.
Garamvölgyi a cívisváros néhai élvonalbeli alakulatában, a Factum Sportban kezdte meg profi karrierjét. Ezt követően megfordult a másodosztályban, ahol az Eger és a Vasas együtteseit erősítette. A 2014-15-ös idényben már ismét a legjobbak között szerepelt; előbb a Nyíregyháza gárdájához igazolt, majd egy szezonnal később bennmaradáshoz segítette korábbi egyesületét, az angyalföldi piros-kékeket. A fővárosból Paksra tette át székhelyét, egy rövid újbudai kitérő után pedig Oroszlányba szerződött, ahol három sikeres esztendőt töltött el.
Nagyon szép időszakot töltöttem Oroszlányban, ezúton is szeretném megköszönni csapattársaimnak, a vezetőségnek és a szurkolóknak minden támogatást és a rengeteg emléket. Több megkeresésem is volt, de miután a DEAC ajánlata is befutott, már nem volt nehéz a döntés, hamar sikerült megállapodnunk. Mindig is szerettem volna visszatérni Debrecenbe, boldog vagyok, hogy úgy hozta az élet, hogy ez most létrejöhetett
– nyilatkozta a kereken két méterre nőtt játékos


















