Csak egyszer állt vesztésre a DEAC, a legvégén

Több, mint 39 percen keresztül vezetett a DEAC-Tungsram férfi kosárlabdacsapata a szezon utolsó hazai mérkőzésén, de egy újabb elrontott végjátéknak köszönhetően a Szedeák egypontos győzelmet aratott a Nagyerdőn.
A vendégek abban a tudatban léphettek pályára, hogy amennyiben győztesen távoznak az Oláh Gábor utcáról, úgy biztosan kvalifikálják magukat a rájátszásba.
Az első félidő végére 16 pontos előnyt szorgoskodtak össze a hazaiak, majd a harmadik negyedben ebből a vendégek 10 pontot ledolgoztak.
A záró etap kezdetén egy-két véleményes játékvezetői ítéletnek köszönhetően visszajött a mérkőzésbe a Szeged, Persons vezérletével egy perc alatt újra látótávolságon belülre kerültek (62-58), de ekkor még ismét sikerült ellépnie a DEAC-nak. Ezt követően újra lendületbe jött a Szeged, három és fél perccel a vége előtt már csak három volt közte (74-71).
Az utolsó percben egy érthetetlen eladott labda után a mérkőzés során először átvették a vezetést a szegediek (79-80). Még egy lehetőségük volt ugyan a cívisvárosiaknak, hogy maguk javára fordítsák a találkozót, de Dzseletovics próbálkozása lecsorgott a gyűrűről, így a Szedeák örülhetett a győzelemnek és egyben a rájátszás kiharcolásának.
A DEAC-Tungsram számára már csak egy fellépés maradt hátra a bajnokságból, szerdán 18 órától a Kaposvár vendégei lesznek.
Berényi Sándor: – Elképesztően nehéz egy ilyen drámai végjáték után szavakat találni. Az egész mérkőzés során mindössze egyszer vezetett a Szeged, de sajnos pont a legrosszabbkor. A végjáték leírta az egész szezonunkat, számtalanszor buktunk el már megnyert találkozókat. Rettentően bosszant a végeredmény, hiszen minden játékosom maximális akarattal kosárlabdázott, és érzésem szerint meg is érdemeltük volna a sikert. Büszke vagyok a csapatomra, úgy gondolom, hogy a fiúk ezzel a teljesítménnyel újra maguk mellé tudták állítani a drukkereket.
Simándi Árpád: – Az első félidő során gyengén védekeztünk, amit a hazaiak ihletett dobóformájuknak köszönhetően maximálisan ki is használtak. A nagyszünetben rendeztük a sorainkat, és fokozatosan ledolgoztuk hátrányunkat. A végjátékban szerencse is kellett a győzelemhez, de összességében elképesztően boldog vagyok, hogy sorozatban másodszor is bejutottunk a bajnoki rájátszásba.


















