2021.12.19. 19:52
A DEAC nagyon fontos csatát nyert meg.
Vírusos megbetegedések és sérülések miatt igencsak nehéz helyzetben fogadta a listavezető Szombathely gárdáját a DEAC a kosárlabda NB I. vasárnapi játéknapján. A debreceniek szempontjából a meccs tétje az is volt, hogy 13 forduló után, az alapszakasz felénél a legjobb nyolc között rangsorolják őket, mert így vehetnek részt a Magyar Kupa nyolcas döntőjében. A DEAC a Falco elleni hazai és majd a Kecskemét elleni idegenbeli mérkőzés megnyerésével szerezhet jogot erre, azaz nagyon nehéz feladat előtt áll a debreceni legénység.
A körülményekhez képest igencsak jól vette fel a meccs ritmusát a hazai együttes, amely Drenovac és Dzeletovic ponterős játékának köszönhetően a Falco előtt járt, és az első negyedben tízpontos előnyre tett szert. A címvédő a második negyedben faragott a hátrányából, de a nagy szünetre még debreceni előnnyel vonultak a csapatok.
A harmadik negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok a pontszerzésben. Ekkor Aska révén tartotta előnyét a DEAC, míg a túloldalon az amerikai Clark és a szlovén Barac lendült bele. Egy ponttal elvitte ezt a játékrészt a debreceni együttes, de továbbra is nyílt volt a csata. A negyedik negyed második felében átvette a vezetést a Szombathely, Aska fáradni látszott, míg az első számú centerre, Tóth Ádámra nem számíthatott a debreceni szakmai stáb. A fiúk azonban erőt merítettek valahonnan, és fordítottak!
Az utolsó percben kétpontos debreceni előnnyel mentek neki a csapatok. Kihagyott büntetk borzolták az idegeket, végül kilenc másodperc volt hátra, amikor 90-88-ra vezetett a DEAC, de az utolsó támadás joga a szombathelyieké volt. Váradira játszották ki a figurát, ő azonban kihagyta a középtávolit, így a több sebből vérző DEAC nagy meglepetésre elvette a Falco veretlenségét, és életben tartotta esélyeit a Magyar Kupára.
Kosárlabda NB I/A., alapszakasz, 12. forduló:Debrecen, 600 néz. Vezette: Kapitány G., Tóth C., dr. Mészáros B. (Bodrogváry I: J.)
DEAC: Thames 17/15, Hagins 18/9, Drenovac 18/9, Aska 17, Kovács Á. 4. Cserék: Neuwirth -, Dzeletovics 17/9, Kerpel-Fronius -, Polyák -.
Falco KC Szombathely: Váradi 15/6, Somogyi 12/9 ,Benke 12/3, Kovács B. -,Keller 12. Cserék: Golomán 6, Clark 17/6, Barac 14/6.
Az állás
Gy. | V. | P. | D. | K. | ||
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Falco |
12 | 1 | 25 | 1195 | 998 |
2 |
Szolnok |
10 | 2 | 22 | 994 | 912 |
3 |
Kecskemét |
7 | 5 | 19 | 928 | 974 |
4 |
Körmend |
6 | 6 | 18 | 1029 | 993 |
5 |
Szeged |
6 | 6 | 18 | 1023 | 1010 |
6 |
Fehérvár |
6 | 6 | 18 | 1052 | 1079 |
7 |
DEAC |
6 | 6 | 18 | 985 | 947 |
8 |
Nyíregyháza |
6 | 7 | 19 | 1104 | 1143 |
9 |
Sopron |
6 | 7 | 19 | 1037 | 1084 |
10 |
Oroszlány |
6 | 7 | 19 | 994 | 988 |
11 |
Kaposvár |
5 | 7 | 17 | 941 | 981 |
12 |
Pécs |
5 | 7 | 17 | 993 | 1048 |
13 |
Paks |
3 | 9 | 15 | 998 | 1058 |
14 |
Zalaegerszeg |
2 | 10 | 14 | 942 | 1000 |
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Egy délvidéki férfi szervezete maga a csoda.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)