Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hatodik debreceni győzelem sorozatban!

| 2021. 02. 06. | 22:17:00
Moody és társai ezúttal a szegedieket múlták felül.
A hatodik debreceni győzelem sorozatban!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

93-84-re legyőzte a DEAC a Naturtex-SZTE Szedeák együttesét a férfi élvonalbeli kosárlabda bajnokság 22. fordulójában. 

Az egyetemi gárda az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban rendezett február 6-i találkozón az utolsó negyedben döntötte el a szegediek elleni mérkőzést Moody, Drenovac és Tóth főszereplésével. A Debreceni Egyetem csapata kiváló szériában van, hiszen ez a hatodik zsinórban aratott győzelem, a rájátszás szinte bizonyosan megvan! 

MESTERMÉRLEG
Kovács Adrián: – 
Az első félidőben nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, így a nagyszünetben rendeznünk kellett a sorainkat. A fordulás után felkeményedett a védekezésünk, jóval kevesebb második esélyt engedélyeztünk a Szegednek, valamint támadásban is többet járt a labda. Örülök, hogy tudtunk váltani, amivel a magunk javára tudtuk billentettük a mérleg nyelvét.

Szrecsko Szekulovic: – Nagyon fizikális csata volt, mindkét oldalon óriási energiákat mozgósítottak a játékosok. Az első félidővel elégedett vagyok, kontrolláltuk a védekezést, és támadásban is jól teljesítettünk. A második húsz percben kijöttek a hibák, a Debrecen pedig visszajött a mérkőzésbe, és fordítani tudott. Govens kipontozódása megpecsélte a sorsunkat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.
Nehéz helyzetben a debreceniek
Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.
Minden összejött a DEAC-nak!
Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.
A negyedik helyre pályázik a DEAC
A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.
A DEAC bejutott a rájátszásba
A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.
Debreceni feltámadás Kecskeméten
Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés