Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek a debreceni fiúk nem borozni mentek Mádra

| 2020. 08. 01. | 18:11:00
Első hivatalos találkozó.
Ezek a debreceni fiúk nem borozni mentek Mádra
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Július 30. és augusztus 1. között megtartotta első hivatalos találkozóját a DEAC Kosárlabda Akadémia megújult stábja. A Mádon rendezett összejövetel célja az volt, hogy az edzők megismerkedjenek egymással, elsajátítsák a klub játékrendszerét, valamint céljait, filozófiáját.

Csütörtök reggel 11 fővel indul útnak a DEAC Kosárlabda Akadémia új busza az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok elől. Ez a létszám a későbbiekben csaknem háromszorosára duzzadt, hiszen a vezetőség és a trénerek mellett a korosztályok stábjai, valamint a sajtó dolgozói is képviseltették magukat Mádon. A programot Berényi Sándor szakmai igazgató előadásai nyitották, aki az akadémia szervezeti felépítését és céljait ismertette hallgatóival, pénteken pedig Horváth Imre vezetésével már a támadási-védekezési alapelveké volt a főszerep. Eközben a többi munkatárs sem tétlenkedett, az előadások közötti szüneteket folyamatos interjúk, illetve fotózások töltötték ki. Hétfő reggel az NBI/A-s csapat vezetőedzője, a jelenleg Spanyolországban tartózkodó Kovács Adrián is bekapcsolódott a munkába az interneten keresztül, kora délután pedig a különböző korosztályokhoz tartozó szakemberek kiscsoportokban is egyeztethettek.

– Az összejövetel elsődleges célja az ismerkedés mellett egyértelműen az volt, hogy vázoljuk az újonnan érkezők számára az elképzeléseinket. Ez azért kulcsfontosságú, mivel azt szeretnénk, hogy mindenki azonos alapokról vágjon bele a 2020-21-es szezonba. Az edzők kiválasztását komoly háttérmunka előzte meg, elsősorban hazai szakemberekben gondolkodtunk, végül azonban Tedi Bukov és Jesper Gustavsson személyében két külföldi is bekerült a keretbe. Mindkettejük jelenléte óriási pluszt adhat az akadémia működésének, hiszen új impulzusokat hoznak a rendszerbe más kosárlabdakultúrákból, valamint a játékosok rá lesznek kényszerítve az angol nyelv használatára, ami manapság az élsport megkerülhetetlen része. Véleményem szerint a foglalkozás elérte a célját, jó hangulatban, effektíven töltöttük az időt – foglalta össze a három nap tapasztalatait Berényi Sándor.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés