Az ország legjobb nagy- és kispályás menői vonulnak fel Debrecenben.
Debrecenben a két ünnep között megállna az élet a nagyszabású kispályás torna nélkül, de Debreceni Péterék szerencsére gondoskodnak arról, hogy nívós tartalommal töltsék ki a napokat. A 15. Cool Real Team-kupa ezúttal is felvonultat minden kispályás sztárcsapatot, benne nagypályás menőkkel, és ezúttal is ádáz küzdelmeket láthat majd a nagyérdemű a Hódosban.
Már az, aki bejut. A torna már évek óta kinőtte a kisebbik Kassai úti sportcsarnokot, számos alkalommal fordult elő, hogy kitették a „Megtelt” táblát.
Az „ingyenélők” kiszűrésére vezették be a szervezők a belépőjegyet: ezer forint a napijegy a selejtezők során, 1500, illetve 3000 pedig az egyenes kiesés küzdelmekért, majd a helyosztókért, azaz a december 30-i, szerdai játéknapért. A vérbeli futballbarát ezt boldogan kifizeti, mert tudja, hogy az élmény garantált. Érdemes tudni, hogy a finálé napjára csak az elővételben megvásárolt, 3000 forintos jegy garantál ülőhelyet. Az 1500 forintos belépőt korlátozott számban lehet megvásárolni szerdán reggeltől.
Addig is nagy meccseket ígér a sorsolás. Vasárnap reggel tízkor kezd el pattogni a labda a Hódosban, a hagyományoknak megfelelően a címvédő vezeti fel a focishow-t. Az ifjabb Szima Gábor vezette Grand Casino a szintén debreceni Cake Maker együttesével nyitja a meccsek sorát, de az első napon láthatjuk még a végső győzelemért harcba szálló csapatok közül – többek között – a balmazújvárosi Koroknai Autósiskolát, a debreceni Sunland Soláriumot vagy éppen a tornát szervező Real Team FC-t, aztán hétfőn és kedden jönnek sorban a többiek, hogy szerdára csak a legjobbak maradjanak.
A Real Team-kupán nem babra megy a játék, a presztízs és a közönség szimpátiájának elnyerése minden csapat számára a legfontosabb.
A részletes, órára lebontott program megtalálható a torna honlapján!
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)