Egy olcsó sör áráért be lehet jutni a magyar-románra. Tét az Európa-bajnokság!
Biztató, 2-2-es döntetlent játszott a magyar futsal válogatott Románia ellen a 2016-os szerbiai Európa- bajnokság pótselejtezőjének odavágóján. A Buzauban megrendezett találkozón a félidőben még 0-0 állt az eredményjelzőn, majd a szünet után hamar 2-0-s előnyt szereztek keleti szomszédaink, ekkor viszont 1 perc alatt Gál és Dróth révén egalizált a magyar csapat.
A folytatásban több gól már nem esett, így kedvező pozícióból várja a visszavágót Sito Rivera együttese, amely szeptember 22-én, kedden 20 órától fogadja a románokat a Főnix csarnokban.
Sito Rivera, szövetségi edző elégedett volt a látottakkal, szerinte a debreceni visszavágón komoly esély kínálkozik, az Eb-kvalifikációra:
,,Úgy érzem, hogy jó eredményt értünk el, a játékosaim végig rendkívül motiváltan játszottak. Az első félidőben főként védekezésre kényszerültünk, aztán a második játékrészben hamar kaptunk két gólt. Ezt követően sikerült visszahoznunk a mérkőzést, két perc alatt egyenlítettünk, de Tóth Gyula remek védései és a csapat stabil védekezése is kellett az eredményhez. Egy tapasztaltabb, erős román csapattal mérkőztünk meg, örülök, hogy az idegenbeli két gólnak köszönhetően jó pozícióból várhatjuk a visszavágót”
– mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.
Kozma Mihály, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó szakosztályának vezetője, az MLSZ futsal szakágvezetője szintén optimista a keddi meccs előtt:
,,Hihetetlenül izgalmas összecsapást produkált a két azonos képességű csapat, a fejlődés szempontjából mindkét válogatottnak jót tenne egy Eb részvétel. A mieink játékát a dinamizmus, az erő és a védekezés jellemezte elsősorban, míg a románokét a technikai tudás és a taktikai fölény. Ebből majdnem jól jöttek ki a hazaiak, hiszen két góllal elhúztak, a magyarok azonban nem estek össze, és ki tudtak egyenlíteni. Nagy siker lenne, ha a keddi, debreceni találkozón tovább tudnánk jutni”
-zárta gondolatait Kozma Mihály.
A visszavágóra szóló jegyek elővételben megvásárolhatók, a felnőtt belépők 500, míg a 14 év alatti gyermekek 250 forint ellenében tekinthetik meg az összecsapást. A mérkőzés napján a Főnix Csarnok jegypénztárai is nyitva tartanak. Jegyek kaphatók a TEX (Ticket Express) 350 irodájában és az Eventim hálózatán.
Debrecenben: Kölcsey Központ, Tourinform, Apolló Mozi.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)