Őrzi első helyét a tabellán a DEAC.
A DEAC női futsalcsapata 5-3-ra verte az Obsitos SE-t idegenben az NB II 19. fordulójában. Sólyom Attila együttese álmosan kezdte az összecsapást, de Radics Ágnes révén hamar meg tudta szerezni a vezetést, majd az első félidő közepén Urai Bianka duplázta meg a DEAC előnyét. A második játékrészben végül felébredt a csömöri csapat és egy gólt faragott a hátrányából. Ám jött a vendégek válasza és három találattal szinte el is döntötték a találkozót. Az Obsitos SE játékosai viszont szorosabbá tudták tenni a végjátékot, miután kétszer ismét bevették Kósa Viktória kapuját. Ez a két találat már csak a kozmetikázáshoz volt elég, így futsalosaink 5-3-ra nyertek.
„A meccs előtt is tudtuk, hogy az Obsitos nem fog feltett kézzel a pályára állni, de amennyire lehetett még megnehezítettük a saját helyzetünket is” – értékelte a találkozót Kósa Viktória, a DEAC kapusa. – „A hazaiak a mezőnyben szereplő csapatokkal többször szoros mérkőzéseket játszottak, így mi is számítottunk rá, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Tisztában voltunk azzal, hogy ha nyerni akarunk, akkor harciasnak kell lennünk, hiszen egy olyan csapat ellen játszottunk, amely sosem adja fel és nagyon lelkes játékosokból áll. Szombaton is megmutatták, hogy nem adják könnyen azt a 3 pontot. A mérkőzést kicsit álmosan kezdtük, a vezetést ugyan sikerült megszerezni, de nem nyugodhattunk meg. A második félidőben nagyon sok hibát követtünk el, ennyit egy meccs alatt nem szoktunk hibázni, most egy ilyen napot fogtunk ki. A sok hiba ellenére szerencsére sikerült nyernünk és megtartanunk a tabellán elfoglalt 1. helyünket. Reméljük, győzelemmel tudjuk folytatni és befejezni a bajnokság hátralévő mérkőzéseit.”
A DEAC legközelebb március 28-án fogadja a ZTE-Göcsej csapatát este hattól a Kecskeméti János Sportcsarnokban.
Obsitos SE-DEAC 3-5 (0-2)
Obsitos SE: Hurton Zsuzsanna – Linke Nikolett, Szabó Szilvia, Németh Beata, Belkó Éva, Bilicsné Kerekes Anikó, Csizmók Adrienn, Mayer Mónika. Vezetőedző: Bozsik Nikolett
DEAC: Kósa Viktória – Radics Ágnes, Erdős Edina, Kota Gabriella, Urai Bianka, Lovas Anna, Péter Vanda, Dancs Rebeka, Barabás Éva. Vezetőedző: Sólyom Attila
Gól: Szabó Szilvia, Bilicsné Kerekes Anikó, Belkó Éva, illetve Urai Bianka (2), Radics Ágnes, Lovas Anna, Kota Gabriella.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)