Ismét megrendezik a Real Team-kupát.
A csapatok képviselőinek jelenlétében és az ő aktív közreműködésükkel kisorsolták hétfőn este a Real Team-kupa kispályás futballtorna (deceember 27-30.) csoportbeosztását. Összesen 44 csapat adta le a nevezését Debreceni Péter főszervezőnek, tehát 11 négyes csoportokban zajlik majd a küzdelem a továbbjutásért, ahogy azt már megszokhatták a cívisvárosi futballbarátok.
Az lesz majd számukra szokatlan, hogy ezúttal belépőt kérnek a szervezők, az első három napon ezer forintot, a negyediken pedig 1500-at. A közönség cserébe reggeltől estig gólparádét kap a Hódos Imre-sportcsarnokban.
Természetesen ott lesznek a mezőnyben a korábbi évek meghatározó csapatai, kezdve a címvédő Grand Casinóval, amely idén is a végső sikerre tör a fiatal lokistákkal. Ifjabb Szima Gábor csapatának egyik nagy riválisa lehet a Victor Security, azaz Dzsudzsák Balázs is feltűnhet a Real Team-kupán, mint ahogyan azt megtette korábban többször. Számolni kell a balmazújvárosi NB II-es csapatra épülő Koroknai Autósiskolával, a karcagi Laboncfával, a mindig motivált Hungarotarggal, vagy éppen a debreceni öregfiúkat felvonultató Sunland Solariummal.
Egy biztos: a futballszerető ember számára nagyszerű élményt nyújt majd a torna 2016-ban is.
A csoportbeosztás
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)