A második a harmadik helyezettet látja vendégül.
Dübörög a MOL-liga, ezen a héten is két mérkőzést vív hazai pályán a Debreceni Hoki Klub. Az elsőt kedden este 18 órától játssza a hajdúsági együttes, mégpedig a harmadik helyen álló MAC ellen, tehát mi ez, ha nem rangadó a javából?
Mindössze három pont a különbség a tabellán a debreceniek javára, ami egy meccs alatt ledolgozható, de duplájára is növelhető, ebben a reményben látogatunk ki este a tócóskerti jégcsarnokba.A két csapat már találkozott Debrecenben, akkor a hazaiak győztek 4-3-ra hosszabbítás után.
A DHK durva ritmusban játssza a meccseit, egy héten belül a Brassót győzte le hazai pályán, a Fehérvárt verte idegenben, majd az Újpesttől hosszabbításban kapott ki. Az ellenfél sem pihentebb, tehát bármi lesz a meccs vége, kifogást nem érdekes keresni!
Hajrá, Debrecen!
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Gurmai Zita és Komjáthi Imre tartott fórumot.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.03)