Gólzáporos győzelemnek tapsolhattunk.
Jóvátette a "bűnét" a debreceni hokicsapat. A bajnoki címvédő Miskolctól elszenvedett hétfői vereség után, kedden már a Brassó vendégeskedett Debrecenben, a jégkorong MOL-ligában. A debreceniek jó kezdés után jól is folytatták, végig nagy fölényben játszottak és szépségdíjas gólokat szereztek a fáradt csapat benyomását keltő Brassó ellen. Az előző szezonban még a DHK-ban védő Tőke kapusnak esélyese sem volt Kaszkovék ellen, akik púposra tömték a hálóját.
A debreceniek - akik biztosan őrzik a második helyet a tabellán - legközelebb vasárnap este lépnek jégre hazai környezetben, este 18.30-tól az Újpestet fogadják.
MOL-liga, alapszakasz:
Debreceni HK-ASC Corona Brasov (romániai) 8-3 (2-0, 3-1, 3-2)
Debrecen, 300 néző, vezette: Németh, Gangel, Sipos, Váczi.
Debreceni HK: Vay – Csíki, Kovács, DANCSFALVI 1 (1), BERTA 2, Vaszjunyin (1) – Hetényi (1), Wéber 1 (1), Saluga (2), Könczei (2), Hári – Emanuelsson 1, Kunajev (1), Trosin (1), Garrett 1 (2), KASZKOV 2 (1) – Vincze (1), Godó, Barabás. Edző: Dimitrij Romanov:
Brassó: Tőke – Piszarenko, Bíró O., Bíró G. 1, Mihály, Fodor (1) – Sprencz 1, Balázs 1, Molnár, Virág (1), Péter – Mátyás, Imecs, Zsók, Tranca, Bíró M. – János, Márton, Dumitru. Edző: Keresztes Ottó.
Kiállítások: 10, illetve 26 perc.
Dimitrij Romanov: - Lendületesen kezdtünk, jöttek is a gólok, ezek pedig meghozták a kedvét a csapatnak a hokihoz, élvezetből hokiztunk. Egy teljesen más felfogású csapat játszott ma debreceni színekben, mint tegnap a Miskolc ellen.
Keresztes Ottó: - A debreceniek jól korcsolyázó csapatot alkotnak, minden poszton jó játékosokkal. Miután pontot szereztünk ellenük Brassóban, sejtettük, hogy minden erejüket a revánsra teszik fel. Az öt-öt elleni játékban általában jók vagyunk, emberhátrányban kerülünk bajba. Ma sok kiállítást kaptunk, a Debrecen pedig kíméletlenül büntetett.
Tabella ITT
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Gurmai Zita és Komjáthi Imre tartott fórumot.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.03)