Igaz, csak hosszabbítás után, de végre győzelem.
Két vesztes mérkőzést követően újra nyert a Debreceni Hokiklub a MOL Ligában; Bertáék azon a Dunaújvároson vettek revansot, akiktől hétfőn simán kikaptak. Ezúttal is idegenben lépett jégre a DHK, és miután a hazaiak már a 3. percben megszerezték a vezetést (1-0), amire jó sokáig nem jött válasz, már kezdtünk aggódni. De a harmadik harmad elején jött Kovács Bronson (1-1), majd a vége előtt négy perccel Kaszkov (1-2), és máris reményre váltott korábbi pesszimizmusunk. Sajnos Borbás révén a hazaiak lehűtötték a kedélyeinket (2-2), így jöhetett a hosszabítás és a 4-4 elleni játék. Szerencsénkre négy percnyi gyilkos küzdelmet követően emberelőnybe kerültünk, amit orosz légiósunk, Trosin váltott gólra, így a DHK örülhetett a győzelemnek és a vele járó két pontnak.
A fiúk néhány napot most pihenthetnek; október 27-én a Csíkszereda érkezik Debrecenebe.
MOL Liga:
Dunaújvárosi Acélbikák - Debrecen 2-3 (1-0, 0-0, 1-2, 0-1) - hosszabbítás után
Dunaújváros, 400 néző. V: Németh M., Vas M., Abonyi, Kis-Király
Dunaújváros: LINDOFF (DUSCHEK) – RASULOV, KOLESNIKOVS, Azari, McCann, Peterdi – LENCSÉS, Hruby, Szepessy M., Busbacher, Borbás 1 – Smith, Léránt, NÉMETH P. 1, Szepessy B., Odnoga (1) – Pál, Nagy M., Mátyásy, Revák, Magosi E. Edző: Gilbert Lee
Debrecen: VAY – Kovács B. 1, Csíki, Dancsfalvi (1), Vincze, Godó – Hetényi P. (1), Wéber, SALUGA, Kaszkov 1, Berta – Kunajov (1), Emanuelsson, TROSIN 1 (1), GARRETT (1), KÖNCZEI – Hári N. Edző: Dmitrij Romanov
Kiállítások: 14 perc, ill. 14 perc + 10 perc fegyelmi (Kunajov), 10 perc fegyelmi + végleges fegyelmi (Emanuelsson)
Hely | Csapat | Meccs | GY 3p |
GYH 2p |
VH 1p |
V 0p |
Gólok | GD | Pont |
1.
|
DVTK Jegesmedvék
|
15
|
11
|
2
|
1
|
1
|
69:39
|
30
|
38
|
2.
|
Debreceni HK
|
16
|
8
|
3
|
2
|
3
|
54:39
|
15
|
32
|
3.
|
MAC Budapest
|
16
|
9
|
1
|
2
|
4
|
61:40
|
21
|
31
|
4.
|
Fehérvár AV19
|
15
|
7
|
1
|
2
|
5
|
50:45
|
5
|
25
|
5.
|
UTE
|
15
|
5
|
3
|
0
|
7
|
39:43
|
-4
|
21
|
6.
|
Ferencváros-ESMTK
|
15
|
4
|
1
|
2
|
8
|
44:61
|
-17
|
16
|
7.
|
Dunaújvárosi Acélbikák
|
14
|
4
|
1
|
1
|
8
|
37:46
|
-9
|
15
|
8.
|
HSC Csíkszereda
|
15
|
4
|
0
|
3
|
8
|
41:56
|
-15
|
15
|
9.
|
ASC Corona Brassó
|
13
|
2
|
1
|
0
|
10
|
36:62
|
-26
|
8
|
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)