De ezúttal is ponttal gazdagodtak a hajdúságiak.
Bravúros hajrával hosszabításra mentette, és így újabb ponttal gazdagodott a Debreceni Hoki Klub két mérkőzéses erdélyi túrája első felvonásán. Könczeiék a Brassó vendégeként maradtak alul büntetőlövések után 4-3 arányban.
A DHK átaludta a mérkőzés első felét, a hazaiak a 6. percben már kettővel mentek, sőt a második harmad elején ismét betaláltak; fájó, hogy mindhárom brassói gól egyenlő létszám mellett született. A félidő közepén magához tértek a hajdúságiak: Trosin emberelőnyben szépített a 33. percben. Már-már beletörődtünk a szezon első vereségébe, ám Kaszkov és Garett gondoskodott róla, hogy ezúttal is pontosan zárjon a Debrecen; előbbi az 57. percben, míg a kis kanadai fél perccel a lefújás előtt talált be, így jöhetett a hosszabbítás. Miután 4 a 4, sőt 4 a 3 ellen, hiszen a Debrecen két percig emberelőnyben is játszhatott, majd 3 a 3 ellen sem jutottak dűlőre a csapatok, jöhettek a büntetők, amiben a hazaiak bizonyultak jobbnak, így hatodik találkozóján elkönyveleheti első vereségét a DHK, igaz ez a vereség is egy pontot ér a hosszabbítás miatt.
Kedden a Csíkszereda otthonában lépnek pályára Könczeiék.
MOL Liga, 6. forduló:
ASC Corona Brasov - Debreceni HK 4:3 hu. (2:0, 1:1, 0:2, 0:0)
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA:
1. MAC Budapest | 7 | 6 | – | 1 | – | 31–15 | +16 | 19 |
2. DVTK Jegesmedvék | 6 | 4 | 1 | 1 | – | 26–17 | +9 | 15 |
3. Debreceni HK | 6 | 3 | 2 | 1 | – | 21–14 | +7 | 14 |
4. Ferencvárosi TC | 7 | 3 | – | 2 | 2 | 22–24 | –2 | 11 |
5. Fehérvár AV19 | 7 | 2 | 1 | 1 | 3 | 25–24 | +1 | 9 |
6. UTE | 8 | 1 | 2 | – | 5 | 16–24 | –8 | 7 |
7. ASC Corona Brasov | 3 | 1 | 1 | – | 1 | 10–11 | –1 | 5 |
8. Dunaújvárosi Acélbikák | 6 | – | 1 | – | 5 | 11–21 | –10 | 2 |
9. HSC Csíkszereda | 6 | – | – | 2 | 4 | 16–28 | –12 | 2 |
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Gurmai Zita és Komjáthi Imre tartott fórumot.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.03)