Hetényi Zoltán: Amikor Debrecenbe jöttem, ezt nem gondoltam volna...

Nagy meglepetésre a DEAC jégkorongcsapata legyőzte a Magyar Kupa döntőjében a magasabb szinten jegyzett, az osztrák jégkorong-bajnokságban szereplő Fehérvár együttesét, és ezzel elhódította a magyar Kupát, megszerezve a klub és a debreceni hokisport első trófeáját. A siker egyik letéteményese Hetényi Zoltán volt, aki a Ferenváros ellen parádésan védett, de a négy kapott gól ellenére ezt tette a fehérváriak elleni kupadöntőben is.
Nagyon örülünk, nagyszerű csapatot tudtunk legyőzni, számomra ez azért is különleges volt, mert sokáig játszottam Fehérváron, tétmeccsen pedig most először játszottam ellenük. Ha őszinték akarunk lenni, kvalitásokban van különbség a két csapat között, de mi szívvel-lélekkel tudtunk játszani, ez segített. Az volt a cél, hogy kevés gólon tartsuk őket, amikor három perc alatt három gólt lőttek, kicsit elvesztettük a hitünket, nyomtak, de végül ki tudtunk egyenlíteni, a hosszabbításban pedig be tudtuk húzni a mérkőzést. Gratulálok a srácoknak és a Fehérvárnak is! Amikor ide jöttem, nem gondoltam volna, hogy ilyen sikereket fogunk elérni, úgy álltam hozzá, hogy mindig a maximumot kell nyújtani, a tanulmányokban és a pályán is. Nagyon boldogok vagyunk
- fogalmazott Hetényi Zoltán a hosszabbításban, 5-4-re megnyert finálé után.
[Beillesztett cikk: A debreceni öröm képekben]


















