Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Zápor, zivatar vár a hajdú-bihariakra

MTI | 2026. 06. 11. | 16:04:48
Gomolyfelhős napok következnek.
Zápor, zivatar vár a hajdú-bihariakra
Az esernyő ne maradjon otthon! (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mérsékelten meleg, napos-gomolyfelhős idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet június 11-én juttatott el az MTI-hez.

Pénteken a képződő gomoly- és a kevés fátyolfelhő mellett általában sok napsütésre lehet számítani. A keleti országrészben helyenként zápor előfordulhat, a déli órákig egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Élénk lesz az északnyugati szél, a csúcshőmérséklet 22 és 23 fok között alakul.

Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ami napközben szakadozik, gomolyosodik, késő délutántól északnyugati irányból határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. Elszórtan – elsősorban északnyugaton, északon – fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugatias szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. Hajnalra általában 10 és 15 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos északkeleti, keleti tájakon több fokkal hűvösebb is lehet. A csúcsérték 22 és 27 fok között alakul.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik, de emellett délnyugaton, délen erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és főleg ott több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Az ország északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugatias szél, míg délnyugaton többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős, viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között alakulhat, északkeleten várható a hűvösebb, délen a melegebb idő.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
1341 óra iskolai hiányzás – három év alatt
1341 óra iskolai hiányzás – három év alatt
Vádat emelhetnek a hajdú-bihari anya ellen.
Gyűjtés indult az elhunyt nyírábrányi mentő családjának
Gyűjtés indult az elhunyt nyírábrányi mentő családjának
Tóth József szolgálatteljesítés közben halt meg.
Nem kímélte a vihar Püspökladányt
Nem kímélte a vihar Püspökladányt
A kárfelmérés még tart.
Nincs ok pánikra Hajdúszoboszlón
Nincs ok pánikra Hajdúszoboszlón
Az ivóvíz biztonsággal fogyasztható.
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Hat utcában dolgoznak jelenleg, és a megmaradó források akár újabb építkezéseket is lehetővé tehetnek.
Bűncselekmény a pocsaji tüzépen
Bűncselekmény a pocsaji tüzépen
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.
Gyászolnak a nyírábrányi mentők
Gyászolnak a nyírábrányi mentők
Felfoghatatlan veszteség - írják.
Pajna Zoltánék szövetséget kötöttek
Pajna Zoltánék szövetséget kötöttek
A debreceni politikus számolt be erről.
Liftbe szorult egy ember Debrecenben
Liftbe szorult egy ember Debrecenben
A tűzoltók szabadították ki.
Frontális ütközés: öten vesztették életüket
Frontális ütközés: öten vesztették életüket
A 3-as főúton történt a tragédia.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Rendkívül magas a tűzkockázat.
36 tonnát gyűjtött illegálisan Hajdú-Biharban
36 tonnát gyűjtött illegálisan Hajdú-Biharban
A Debreceni Járásbíróságon döntenek a sorsáról.
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Az ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása.
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Megszűnt a fokozott tűzveszély.
Hajdú-Biharba már nem ér el a hidegfront
Hajdú-Biharba már nem ér el a hidegfront
Kellemes idő várható hétvégén.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Autó lángolt a 4-esen
Autó lángolt a 4-esen
Újfehértó és Téglás között.
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Rendkívül magas a tűzkockázat.
Gázolás miatt késnek az InterCity-k
Gázolás miatt késnek az InterCity-k
A debreceni utasokat is érinti a baleset.
Változik az InterCity-k menetrendje a debreceni vonalon
Változik az InterCity-k menetrendje a debreceni vonalon
Egyes járatok a Nyugati helyett a Keletiből indulnak.
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Az ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása.
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Megszűnt a fokozott tűzveszély.
Abszolút rekord: 42 Celsius-fok
Abszolút rekord: 42 Celsius-fok
Az eddigi abszolút csúcsérték 41,9 fok volt.
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
A viharos időjárás rengeteg munkát ad a tűzoltóknak.
41,8: ismét rekord született
41,8: ismét rekord született
Megdőlt a 2022-es berettyóújfalui csúcs.
Meghosszabbították a hőségriasztást
Meghosszabbították a hőségriasztást
A tartós, helyenként 40 Celsius-fokot megközelítő hőség fokozottan megterheli a szervezetet.
Nagyon erős UV-B sugárzás várható
Nagyon erős UV-B sugárzás várható
Fényvédő krém használata mindenképpen javasolt.
Máris megdőlt a napi melegrekord
Máris megdőlt a napi melegrekord
Aszódon 11 óra előtt már 38,5 Celsius-fokot mértek.
Hidegfront hoz enyhülést
Hidegfront hoz enyhülést
A hét közepén érkezik.
Megdőlt a napi melegrekord
Megdőlt a napi melegrekord
Június 27-én, még sose mértek ilyen magas hőmérsékletet.
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízszintje
Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízszintje
A szakértő szerint összetett helyzettel állunk szemben.
Fokozódik a hőség
Fokozódik a hőség
Az országos tisztifőorvos lépett.
Hirdetés
Hirdetés
Abszolút rekord: 42 Celsius-fok
Abszolút rekord: 42 Celsius-fok
Az eddigi abszolút csúcsérték 41,9 fok volt.
Hirdetés
Hirdetés
Az Aranybikából diákszállót csinálnának
Az Aranybikából diákszállót csinálnának
A debreceni főtér ikonikus épülete az állam tulajdonába kerül.
DVSC-nevelésekkel erősített a DEAC
DVSC-nevelésekkel erősített a DEAC
A debreceni csapat ifjú titánokat igazolt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péter a felemelő érzéséről
Magyar Péter a felemelő érzéséről
A magyarok szinte egy emberként állnak ki a Tisztítótűz művelet mellett - írta.
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
Gazdaság
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Hat utcában dolgoznak jelenleg, és a megmaradó források akár újabb építkezéseket is lehetővé tehetnek.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Támogatott tartalom
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.