Városa elismerését kapta a biharkeresztesi kőműves

– Mentem hazafelé a busszal egy hétfő délután, és felhívott Dani Béla polgármester, hogy a városvezetés nekem szavazta meg a Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testületének Elismerő Oklevelét, és pénteken menjek el a városi ünnepségre, hogy azt átvegyem. Olyan váratlanul ért, hogy vissza is kérdeztem, nem tévedett-e polgármester úr, biztos, hogy engem akart felhívni? Nincs tévedés, én kapom a díjat, mondta. Nagyon jólesett, hogy engem választottak, ilyenre egyáltalán nem számítottam – válaszolta a Cívishír kérdésére Parisek Sándor. A kőművesmestert a kitüntetése átvétele után néhány héttel kerestük meg, ugyanis – Hajdú-Biharban legalábbis – szokatlan, hogy egy világ életében kétkezi munkáként dolgozó ember ilyen magasan jegyzet elismerést kapjon. A beszélgetésünk elején a kérdéseinkre csak két-három szavas mondatokkal válaszolgató, nyugdíjas korúként is sokat dolgozó mester idővel oldódott, és ha nem is sztorizgatott, de sokat beszélt a kőművességben sok évtizedet eltöltött tapasztalatairól. Mindeközben pedig egyértelművé vált számunkra, hogy Biharkeresztes 2023-as Elismerő Oklevele a lehető legjobb helyen van Parisek Sándornál.

Megtette, mert biharkeresztesi

A kőművesmester ízig-vérig biharkeresztesi, ott született, ott járt általános iskolába, majd a helyi 131-es számú szakmunkásképzőben tanulta a szakmát. Vizsgáját Debrecenben tette le, majd később az akkori Ybl Miklós építőipari főiskola szervezésében több továbbképző tanfolyamon is bővítette, aktualizálta szakmai tudását. A szakmunkásvizsga megszerzése után egy évet nem a szakmájában dolgozott, majd a helyi téeszben kapott munkát, ott már kőműves volt.

Hét évet húzott le a szövetkezetben, utána ipart váltott, és immár 40 éve maszekként építi, újítja a település és a tágabb környék lakóépületeit.

– Keresztesen nagyon sok házat építettem, körülbelül százat, de inkább többet. Ennyi idő alatt volt benne általános, tehát típusház, de voltak különlegességek is. És amire nagyon büszke vagyok, az az, hogy a háziorvosom engem választott a saját lakása elkészítésére. Azóta is nagyon jóban vagyunk, úgyhogy szerintem hoztam azt, amit elvár tőlem. Ugyancsak a munkám elismerésének tekintem azt is, hogy a keresztesi gimnázium akkori igazgatója, aki később sokáig polgármester is volt, Fülöp Mihály meghívott, hogy társadalmi munkában segítsek rajtuk. Bővítették a gimnáziumot, nem volt elég pénzük, és szólt, jó volna, ha segítenék. Ugyanakkor a vasút melletti területükön üvegházat is csináltak, abban is részt vettem. Miért ne tettem volna meg, hiszen Keresztes szülöttje vagyok – kezdte kőművesmester, akitől megkérdeztük, az eddigi munkái közül mire a legbüszkébb.

Az épületeket tekintve a háziorvosa házát hozta, hiszen az építészetileg bonyolult ingatlan számos szakmai kihívást tartogatott, de megoldotta azokat, és gyönyörű, biztonságos lakóház lett. A szakmunkájában pedig mindig az esett neki nagyon jól, amikor a mérnök szabad kezet adott, hogy a lakást a saját legjobb belátása szerint csinálja meg. Miután ezt megtette, és a diplomás építész átnézte az épületet, és azt mondta, hogy amit ő kihozott a tervekből, annyit nem látott ki belőle. Sőt, volt mérnök, akinél a terveket látva rákérdezett, hogy ebből mi lesz?

Mi több, javaslatot is tett a változtatásra, mivel nekik még tanították azt is, hogy ha úgy jön ki a lépés, akkor beszéljen a javasolt változtatásokról a mérnökkel. És ha ezek után a mérnök azt mondta: „Köszönöm, hogy észrevette!”, az egy nagyon jó dolog volt. De Parisek Sándor nem csak Biharkeresztesen dolgozott. Hívták Debrecenbe is, a megrendelő kifizette az útiköltséget és a napi oda-vissza út két óráját is. Hosszúpályiba az építészmérnök őt hívta az édesanyja házának felújítására. Ezek beszédes elismerések neki, amikor ezek az emberek találkoztak rengeteg kőművessel, és a munkára mégis őt választották ki.

Azonban még mielőtt napjaink építkezési, építészeti sajátosságait taglalnánk Parisek Sándor kőművesmesterrel, szóba hozta a statikusok és az építést végzők örök ellentétét. A statikáért felelősök mindig túlbiztosítják az épületet, nemegyszer tapasztalta, hogy az épületrész fele annyi anyagból is elkészült, mint amennyit a statikus javasolt. Ugyanakkor, ha sok az anyag, akkor az építtetőnek sokkal mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Volt azonban olyanra is példa, hogy az épületvasalásban először a szükségesnél kevesebbet tervezett be a statikus. Hangsúlyozta Parisek Sándor, hogy e két nézet között az építőnek kell megtalálni az egyensúlyt.

Amíg be tudja indítani a gépet

– Rengeteget változott az építőipar, amióta dolgozom – folytatta a kőművesmester. – Ma már napi szinten jönnek be új anyagok. Ennek vagy az interneten olvasok utána, vagy kikérem annak a kollégának a véleményét, aki már dolgozott azzal. Az építőanyagok jobbak és egyre könnyebb velük dolgozni. A vékony vakolatot valamikor nem ismertük, üvegháló sem volt. Vályoglakásokra nádszövetet tettünk, ami kibírt tíz évet, és utána elrohadt a falban, majd pedig porlott az egész mindenség. De ma már nagyon sok szárító vakolat van, no meg modern építőanyag, amelyek sokat javítottak az épülő házak minőségén és könnyebbé tették a mesteremberek munkáját. Tudom, ha nem tartok lépést a változással, akkor káoszt csinálok csak. És sajnos ma a káoszból elég sok van a szakmánkban. Mert a most végzett kőművesek egynémelyike valahol nem kapta meg a megfelelő képzést, és a szakmunkás-bizonyítványt kiadták annak, akinek halvány fogalma sincs az építkezésen folyó szakmunkáról. Miattuk felhígult a szakma. A másik példa, hogy volt, aki dolgozott nálam, és mondta, hogy Debrecenben az általa elvégzett munkára azt mondták, az első osztályú. Mondom neki, nálam ez negyedosztályúnak sem felel meg. Úgyhogy vagy javít, vagy mehet. Természetesen igényes vagyok a munkámra, nekem akkor is volt építendő, felújítandó házam, amikor másnak nem, mert válság volt. Én nem álltam egy percet se, túl voltam biztosítva a munkával. Jelen pillanatban is dolgozom, még mindig. Nyugdíjas vagyok, de dolgozom. Amihez hozzáfogok, abból megpróbálom a legjobbat kihozni. Voltak nálam gyakornokok, nekik igyekeztem továbbadni a tudásomat, azt, hogy miként kell hozzáállni a munkához, egy építkezéshez.

Kihívások a szakmámban? Nagyon sok Kecel típusú lakást csináltam, nem kellett hozzá már rajz se. Az már nem jelentett kihívást. Nyolc méter széles, tizennégy méter hosszú és egy mélyített előtér van, onnan a közlekedő a nappaliba térbe.

Típusterv volt, azt lehetett alakítani. Vagy mert a telek fekvése úgy kívánta, a tükörképe alapján megépíteni. Az önálló tervezéseknél azonban már voltak kihívások. Azok alapját már nem 16, hanem 100 karóval kellett kitűzni. Ott mindennek a legpontosabban a helyén kellett lennie, hogy aztán legutoljára a tető is a helyére kerüljön. Volt olyan házam, amit más alapozott le, nekem kellett befejezni, és nem passzoltak a födémgerendák. A műszaki vezetőm azt mondta, hogy oldd meg! Én pedig megoldottam! A lakás most is tökéletesen stabil, egy repedés sincs rajta.

Bár már nyugdíjaskorú Parisek Sándor, még mindig dolgozik. És meddig szeretne? Ameddig be tud indítani egy leállított gépet.

Azt azonban elismeri, már nem bírja úgy a munkát, mint régen. Aztán egy meglepő kijelentést tesz: – A papírforma szerint én nem lehetnék kőműves. Harmadikos ipari tanuló voltam, amikor az orvos azt mondta, hogy hagyjam abba a szakmát, mert nem fogom bírni. A derekammal volt nyűg. Fűzők, szalagok segítségével tudtam csak felállni. Megtanultam a bajommal élni. És hogyha ma valaki megkérdezi, mégis hogy érzem magam, azt mondom, hogy jól!

CH