Varga Zoltán: a legsúlyosabb magyar népbetegség a lustaság

Cívishír: Abból lesz biofizikus, aki nem tud dönteni a biológia és a fizika között?
Varga Zoltán: Fizikusként végeztem, a biológiához eleinte nem sok közöm volt. Friss diplomásként kaptam egy ajánlatot a budapesti Tungsramhoz, amely épp akkor vált a General Electric részévé, de a feleségemmel közösen úgy döntöttünk, hogy Budapesten semmiképpen nem akarunk élni és jövőt tervezni. Így itthon kerestem tovább munkát, és így kerültem a debreceni Biofizikai Intézetbe. Eleinte féltem egy kicsit a biológiától, de hamar kiderült, hogy vannak olyan területei, ahol a fizikusi tudást lehet kamatoztatni, és idővel beletanultam. Így most már biológiai kutatásokkal foglalkozom, azon túl, hogy tanítom az orvostanhallgatókat.

Cívishír: A két tudomány összehangolásából egyenesen következik, hogy a több sportágat egyesítő triatlon megszállottja lett?
Varga Zoltán: Nem tudom, van-e összefüggés, ezen még nem gondolkodtam. Mindenesetre kerékpározással kezdtem, mégpedig az Egyesült Államokban. Tinédzserként ugyanis két évet Amerikában, New York államban éltem, édesapám is kutató volt, általa kerültünk ki, még javában a szocialista rendszerben, 1984-ben. Ott lettem a kerékpározás szerelmese, akkor ott már nagy kultusza volt a sportágnak. Előfizettem egy kerékpáros magazinra, és teljesen megfertőződtem. Hajnali újságkihordásból annyit kerestem, hogy vettem egy kerékpárt, amilyenről itthon akkor álmodni sem lehetett, és már tinédzserként hosszú távokat tekertem szabadidőmben. Miután hazajöttem, hallottam, hogy a triatlon már itt is bontogatja a szárnyait, végül egy barátom unszolására vágtam bele. Megtetszett a változatossága, de különösen az, hogy a három sportág a test minden részét megmozgatja, és a sérülésveszély is kisebb, mint a szóló sportágaknál, hiszen háromféle terhelést kap a szervezet.

Cívishír: Amerikában minden utcasarkon pattog valamilyen alakú és méretű labda, egy magyar tinédzser ott vajon miért a monoton kerékpározást választja a csapatjátékok mellett?
Varga Zoltán: Fiatalon kosaraztam, de annyira nem fogott meg, vélhetően azért, mert genetikailag nem vagyok rá alkalmas, azaz robbanékony és rugalmas. A baseballt mai napig nem értem és nem is szeretem, pedig azóta még kétszer két évet lehúztam Amerikában, azaz összesen hat évig éltem kint. A biciklizésben leginkább az tetszett, hogy szép tájakat jártam be és a szabadság érzését adja. Itthon akkoriban többnyire csak Szputnyik bicikliket lehetett kapni, de kint számomra kitágultak a lehetőségek. Nagyon megszerettem a mozgás mellett magát a technikát is, a mai napig magam szerelem a kerékpárjaimat, és a jó mérnöki teljesítmény is örömmel tud eltölteni.

Cívishír: Egyáltalán tudták akkor Debrecenben, hogy mi a triatlon?
Varga Zoltán: 1986-ban jöttem haza először Amerikából, és ősszel már triatlonversenyt rendeztek Debrecenben, amelyen én elindultam, az volt életem első ilyen megmérettetése. Maga a triatlon egyébként szervezetten 1984 óta van jelen Magyarországon, de nem sokat csúsztunk, hiszen hivatalosan is 1978-ra teszik a sportág hawaii születését.

Cívishír: A három sportág valóban változatos, de egyben azt is jelenti, hogy háromszor annyit kell edzeni! Kutató biofizikusként, családos emberként hogy tud ennyit időt szakítani a felkészülésre? Mindenesetre megértő családja lehet!
Varga Zoltán: Harmincöt éve csinálom, az életem része. Gimnazistaként, katonaként, egyetemistaként is triatlonoztam, a leendő feleségem is így ismert már meg, és a gyerekeim is ebbe születtek bele. Ők már kirepültek, immár nem kell nélkülözniük engem. Persze a feleségem részéről ez sok türelmet és megértést kívánt, de az évek alatt megtanultuk kezelni. Természetesen amikor fontos családi vagy munkahelyi elfoglaltságaim vannak, akkor visszaveszek az edzésidőből. Ezt egyébként csak szigorú időbeosztással lehet menedzselni. Nekem minden hetem úgy kezdődik, hogy a munka, az óráim és az időjárás függvényében összeállítom a programot, amihez tartom magam évtizedek óta. Nem esik nehezemre, mert precíz ember vagyok, a diákjaim is hamar megtanulják, hogy nálam egy másodperc késés sem fér bele.

Cívishír: Adjon ötletet, merre menjünk a környéken edzeni, különösen kerékpározni, mert a futást és az úszást a Nagyerdő kínálja!
Varga Zoltán: Sajnos Debrecen és környéke a kerékpározás szempontjából nem ideális terep, először is azért, mert nincs hegy, ami a biciklizés élvezeti értékét jelentősen növeli, azon túl, hogy hatékonyabbá is teszi az edzést. Ugyanakkor a biztonság szempontjából sem ideális a helyzet, éppen két napja ütöttek el autóval. Ez volt az ötödik gázolásom, igaz, húsz év telt el a negyedik óta. A biciklizés „veszélyes üzem” a városban. Az országúton javult a helyzet, de sajnos még mindig vannak olyan autósok, akik vagy szándékosan, vagy ügyetlenségből nagyon közel hajtanak el a kerékpárosok mellett. Nekem minden héten van két-három „necces” helyzetem. A kerékpárutak jók, ha vannak, de arra valók, hogy a család apraja-nagyja elbiciklizgessen rajtuk, egy nyolc barra fújt versenybiciklikeréknek egyáltalán nem valók. Homok, szennyeződés, üvegtörmelék van rajtuk, általában kapubejárók előtt húzódnak, 35-40 kilométer/órás sebességgel nem lehet biztonságosan menni a klasszikus bicikliúton. A Gúthi-erdőn túl, a Nyírségben vannak jó minőségű, viszonylag kis forgalmú utak.

Cívishír: Öt gázolás? Itt álljunk meg egy szóra!
Varga Zoltán: Szerencsére könnyen, kisebb-nagyobb zúzódásokkal megúsztam mindegyiket. Most is csak a térdem vertem be, de az bosszant, hogy már edzés végén, éppen hazafele tartottam. Csúcsforgalomban türelmetlenek az autósok, a biciklist nehezen veszik észre, vagy nem számítanak arra, hogy a biciklis is tud menni 40-es tempóban.

Cívishír: Klasszikus triatlontáv vagy Ironman?
Varga Zoltán: Nekem a triatlon a fontos, és van egy határozott véleményem az újabban kialakult Ironman-jelenségről. Mostanában sokaknak bakancslistás cél lett az Ironman teljesítése, ami valóban egy óriási egyéni teljesítmény, önmagunk legyőzése. Meg lehet csinálni az Ironmant, sok idő kell hozzá, de egy átlagember is fel tud készülni rá, majd teljesíti 14-15 óra alatt. Nekem voltak 10 órán belüli időim is, mégis büszkébb vagyok a rövidebb távokon, kemény versenyeken elért eredményeimre. Ha egy laikussal beszélünk, akkor annak leesik az álla az Ironman távjától, de aki benne van, az tudja, hogy egy olimpiai távú versenyt két óra körüli idővel megcsinálni jóval komolyabb felkészülést igényel, mint 13-15 óra alatt Ironmant teljesíteni. A versenysportban szokták mondani: a sebesség öl, nem a táv. Azaz gyorsan menni sokkal nehezebb, mint többet menni. Az olimpiai távú triatlonban – mert sokan az Ironmant hívják klasszikusnak, ugyanis abból született a triatlon – inkább érzem úgy, hogy valóban versenyzek. Egyáltalán nem nézem le az Ironmant teljesítőket, csak az sokak számára egy túlélő kaland, egyéni kihívás, nem pedig igazi verseny. Számomra pedig az utóbbi fontosabb.

Cívishír: A 10 órán belüli Ironmanje előtt azért le a kalappal!
Varga Zoltán: Bármelyik egészséges ember fel tud készülni – mondjuk két év alatt – egy Ironman-versenyre, és le a kalappal, ha megcsinálja! Én csak arról beszéltem, hogy az Ironman-távjától sokan hasra esnek, pedig nem kéne. Gondoljunk bele abba, hogy Usain Bolt nem volt kisebb atléta, mint a maratonifutó olimpai bajnok, mert neki csak 100 és 200 méter volt a távja.

Cívishír: Boltot imádjuk, de a 3,86 km úszás, 180 km kerékpározás és egy maratoni táv a végén kihívásnak elég jól hangzik!
Varga Zoltán: Engem nem is a táv, hanem Hawaii, a sportág szülőhazája csábított, és elhatároztam, hogy egyszer részt veszek a híres Hawaii Ironmanen. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert oda kvalifikálni kell! 2019-ben lettem ötvenéves, akkor tettem fel erre nagyobb energiát. Az Ironman Európa-bajnokságon, Frankfurtban – az év legmelegebb napján, 39 fokban – a tizedik lettem a korosztályomban, és ez jogosított fel arra, hogy rajthoz álljak Hawaii-on, ahol aztán a korcsoportomban a 250-ből az 54. helyen végeztem, tehát az első 22 százalékban. Ott az élmezőnyben már olyan volt profi sportolók voltak, akik két évtizede még a Tour de France-on tekertek, tehát elégedett voltam az eredményemmel. A rövidebb távok azonban számomra sokkal élvezetesebbek, dinamikusabbak.

Cívishír: Akkor többet egy szót se az Ironmanről! Mi vonzza a klasszikus, vagyis az olimpiai triatlon számban?
Varga Zoltán: Az egyik az időeredmény, a másik a verseny közbeni testi és lelki jóérzés. A mostani Európa-bajnokságon, Valenciában mind a kettő jött. Kifejezetten élveztem mind a három versenyszámot, és várakozásaim feletti időeredménnyel, 2:06:56-tal ezüstérmes lettem. Az én korcsoportom – az 50-54 év közöttieké – rendkívül erős Magyarországon, van egy pár olyan megszállott, mint én, akik 30-35 éve csinálják, és valahogy senki se kopik el. Közülük az egyik a nagykanizsai orvos barátom, Czigány Róbert, akivel már évek óta keményen gyűrjük egymást. Az év elején egy versenyt én nyertem, aztán az országos bajnokságokon kikaptam tőle, az Európa-bajnokságon pedig megint én voltam jobb egy kicsivel, ő éppen csak lemaradt a dobogóról.

Cívishír: A győzelem a fontos, nem az idő!
Varga Zoltán: Mindig az adott verseny határozza meg, hogy milyen időből lehet kiindulni, hiszen nem mindegy, hogy tengerben, hullámok között, vagy sodrásban úszunk, mint ahogy a biciklis tereptől is sok függ. Manapság már sokkal jobb az úszómezek, a biciklik és a futócipők minősége, kár, hogy az öregedést nem lehet meghazudtolni. A futás a leggyengébb számom, de azért 52 évesen, a triatlon végén 39.39 perc alatt lefutni 10,2 kilométert szerintem nem rossz. Az idő így értékes számomra. Egyébként nagyon feküdt nekem a valenciai pálya, mivel én a nagyobb súlyúak közé tartozom triatlonban, és ez a pálya sík volt, de technikás.

Cívishír: Vasból van, hogy ilyen teljesítményre képes?
Varga Zoltán: Sose volt edzőm, vagy ha úgy tetszik, magamat edzettem mindig is, és megtanultam a leckét az évtizedek során. Előfordult – például egyetemista koromban –, hogy „szétedzettem” magam. Akadtak azért sérüléseim is szép számmal, de megtanultam ezeket is kezelni. Már érzem, amikor sérülés következik, akkor azt a testrészt megpróbálom kímélni. 1986 óta edzésnaplót vezetek, abból már sok okosság kiolvasható. A triatlon kevésbé terheli a térdet, a bokát, a vállat, mint a legtöbb labdajáték, amelyek különösen 40 év után már kíméletlenek tudnak lenni az emberrel.

Cívishír: A megfelelő táplálkozás nélkül aligha jutott volna el idáig. Mit eszik?
Varga Zoltán: Nem figyelek oda annyira, mint amennyire sokan gondolnák. Én annyit edzem, hogy bármikor bármennyit ehetek. Ha egy dietetikus látná, hogy mennyi cukrot eszem, akkor dobna egy hátast. Édesszájú vagyok, a sütemények és a csoki a gyengéim. A feleségem főztjén élek, ami azt jelenti, hogy változatos, hétköznapi, de ízletes az étrendem. Nem számolgatom a kalóriákat.

Cívishír: Dehogynem! Mielőtt leültünk beszélgetni, nem fogadta el tőlünk a kávét, mondván, hogy megvolt már az 1000 kalóriás reggelije…
Varga Zoltán: Kávét nem iszom, mint ahogy alkoholt sem iszom egyáltalán. Nassolni sem szoktam.

Cívishír: Ne mondja, hogy gyerekpezsgővel koccint az Európa-bajnoki dobogón!
Varga Zoltán: Márpedig mondom! Még az esküvőmön sem ittam pezsgőt. Jól megvagyok alkohol nélkül azóta is.

Cívishír: Nem alkohol-, hanem edzésfüggő!
Varga Zoltán: Ez igaz, de van egy küldetésem is közben. Rá szeretném venni az embereket, hogy a mozgás a legjobb egészségmegőrző, mert sokan még mindig nem hiszik el, és az orvosok sem igazán mutatnak példát. Vannak olyan hetvenéves sportoló barátaim, akik húsz évet letagadhatnának. Már minimális mozgással drámaian lehetne javítani egy ember egészségi állapotán, de igazán ez még mindig nincs benne a fejekben.

Cívishír: Hogyan is lenne, mikor a legtöbb orvos is elhízott, vagy túlsúllyal küzd?
Varga Zoltán: Pontosan ez a baj.  Az egyetem tanítok orvostanhallgatókat, nekik is sulykolom, hogy a mozgás fontosságát hangsúlyozzák, hiszen ők mutatnak majd példát az embereknek. Sajnos azt tapasztalom, hogy az elhízás már az egyetemen elkezdődik, oda még rendes testsúllyal érkeznek a gimnáziumból, de 10-15 kilóval többel végez az átlag, és utána már nehéz onnan visszajönni. Szomorú tendencia ez Magyarországon. Bár az látszik utcán, hogy egyre több ember mozog, ez még a népegészségügyben nem mutatkozik. Magyarországon népbetegség az akaratgyengeség, vagy nevezhetjük lustaságnak is. Heti négyszer negyven perc kardio mozgással már nagyon sokat lehet tenni az egészség érdekében.

Cívishír: Beszéljünk a piszkos anyagiakról, ami azért fontos, mert például pedagógusbérből ugye nem könnyű a triatlonozást finanszírozni…
Varga Zoltán: Bár sok pedagógus triatlonozik, pedagógusbérből valóban nagyon nehéz finanszírozni, főleg, ha a siker érdekében mindent szeretne bevetni a versenyző. Hiszen nem az a gond, hogy a kerékpárárak határa a csillagos ég, hanem az, hogy egy kis minőségi ugrásért is nagyon sokat kell fizetni. És akkor annak a kerékpárnak még vannak kopó alkatrészei, amiket gyakran cserélni kell, valamint ott van az uszodabérlet, és a neoprén ruhák, futócipők sem olcsók. Az utazási költségek és a nevezési díjak is jelentős költséget jelentenek, valamint masszőrhöz is érdemes járni, és ez még nem minden. Számomra is vannak anyagi korlátok, nyilvánvalóan nem tudok annyi nemzetközi versenyre elmenni, ahányra szeretnék, vagy megvenni a csúcsmodell kerékpárt.

Cívishír: Mi hajtja még?
Varga Zoltán: Egyszerűen szeretek versenyezni. Hiába sportolok már 35 éve, a mai napig tombol bennem az adrenalin minden rajt előtt.

Cívishír: Minden nap edz?
Varga Zoltán: Valamit minden nap csinálok. Ha például elmegyek egy konferenciára, akkor úgy érkezem a svédasztalos reggelire, hogy előtte már letekertem 50 kilométert. Valamitől legyen étvágyam! A családi nyaralások úgy kezdődtek, hogy először a biciklim került be az autóba, és csak utána többi cucc. Sok kompromisszumot kellett kötni a családomnak, de az utóbbi években nekem is kellett, hiszen olyan helyekre is mentünk, ahová nem tudtam biciklit vinni.

Cívishír: Egy ilyen mozgásfüggő hogyan viszonyul az idő múlásához ötvenen túl?
Varga Zoltán: Felkészültem rá lélekben, nyilván nem vagyok már képes olyan teljesítményre, mint két évtizeddel ezelőtt, de jó érzés, hogy az időeredményeim néhány éve stagnálnak. A komolyabb visszaesés azonban elkerülhetetlen így ötven után, ezt el kell fogadni, de azért jók a korosztályos viadalok, mert mindig a hasonló korúak között lehet élvezni a versenyzést. Kihívást pedig mindig találok magamnak, attól nem félek, mint ahogyan attól sem, hogy hatvan után kevésbé fogom élvezni a kerékpározást, mint most. Harmincöt év alatt annyit úsztam, bicikliztem és futottam, hogy 8-9 alkalommal megkerülhettem volna a Földet. Amíg bírom, versenyezni fogok!

Cs. Bereczki Attila