Vallják, Egyekről indulva is el tudnak jutni a kajakvilág tetejére
Egyekről, a Tisza-menti faluból indulva már világversenyeken is képviselte Magyarországot a 18 éves Pető Hanna és a 19 esztendős Borbély László. Mindketten többszörös korosztályos országos bajnokok, válogatottként világversenyek helyezettjei kajak-kenu sportágban, és – a mostani felállás szerint – mindkettejük előtt csodálatos sportpályafutás áll. Hannával és Lászlóval az egyeki Tisza-part mólóin találkoztunk egy júliusi hétvégén. László Tiszafüredről érkezett, ott nyári munkaként a Tisza-tavon vezet vízi túrákat, Hanna az edzőtáborból jött haza, ő a napokban a bulgáriai ifjúsági világbajnokságon száll vízre több versenyszámban is.
Cívishír: Melyek a legkedvesebb sporteredményeitek?
Pető Hanna: Számos országos bajnoki címem van, és idővel tagja lettem a magyar válogatottnak is. Az eredményeim közül, amire a legbüszkébb vagyok, a 2023-as világbajnokság, ahol 1000 méteren második helyezést értem el. Az Ifjúsági Európa-bajnokságon egy olimpiai távon, párosban 500 méteren pedig az eredményhirdetésen a legfényesebb érmet akasztották a nyakunkba. Még egy évig ifjúsági korosztályban versenyzek, célom azonban az, hogy a magyar válogatott tagjaként kvalifikáljam magam a négy év múlva Los Angelesben tartandó olimpiára.
Borbély László: Több diákolimpiai győzelem után magyar bajnoki címeket szereztem, és én is tagja vagyok a korosztályos magyar kajak-kenu válogatottnak. 2023-ban az Európa-bajnokságon párosban ezer méteren elértük a kitűzött célt, így ezüstéremmel tértünk haza. Idén a válogatóversenyen tényleg csak centiméterekkel maradtam le a kontinensviadalról. Eddig az ifjúsági korosztályban versenyeztem. A következő években nehezebb dolgom lesz, mert 19 évesen átkerültem az U23-as korosztályba, ahol már tőlem három-négy évvel idősebbekkel is meg kell küzdenem. Ez a kihívás azonban inspirál; célom, hogy ott legyen a 2028-as olimpián.
Cívishír: Hogyan kezdődött a sportpályafutásotok?
Pető Hanna: A családom szinte minden tagja Egyeken él. Közel van hozzánk Tiszafüred, ahol a testvérem még nagyon fiatal korában elkezdett kajakozni, és amikor korban a sporthoz értem, úgy döntöttünk, én is megpróbálom a kajakozást. Ekkor voltam nyolcéves, de a sportágat már előtte is ismertem, hiszem jártam versenyekre a testvéremmel, így tisztában voltam vele, hogy mire számíthatok az edzéseken, a versenyeken. A tréningek játékosak voltak, nagyon beszívott az a közeg, a légkör, az, hogy kint vagyunk, a természetben sportolunk – rengeteg barátom lett, és elkezdtem nagyon élvezni, amit csinálok.
Borbély László: Egyekre születtem, apai ágon a dédszüleim is itt éltek, papám a nádüzem vezetője volt Egyeken, édesapám pedig hamar a nyomdokaiba lépett. A rendszeres sportolást itt, Egyeken a focival kezdtem, de az három-négy éven belül kifulladt, mert kicsi voltam még ahhoz, hogy komolyabb eredményeket érjek el. Ezután jött a kajak, úgy 10-11 éves koromban, amikor átkerültem Tiszafüredre általános iskolába. Az egyik testnevelő tanárom, a kajakedzőként is tevékenykedő Szabó Attila mondta, hogy jó testalkatom van a kajakozáshoz. Mit szólnék hozzá, hogyha kipróbálnám? Akkor egy kis délutáni unaloműző kiruccanásként lementünk néhány haverral, és én attól a naptól kezdve ott maradtam. Kaptam egy edzőt Fülöp János személyében, aki a mai napig is edz. Nem könnyen, nem gyorsan, de idővel elkezdtek jönni sz eredmények. Bekerültem egy csapatba, amelyiknek már Hanna is tagja volt. Az edzőpályán, emlékszem a kezdetekre, 600-700 méteres hátrányban voltam a többiekkel szemben, Jani bá’ azonban biztatott, hogy ne adjam fel, idő kell, amíg utolérem őket. És ez egy év múlva be is következett – ott voltam elöl én is, és utána szépen sorra jöttek az eredmények.
Cívishír: Egyeken éltek, egyekinek valljátok magatokat, itt kezdtétek az iskoláitokat. Milyen a kapcsolatotok a településsel? Tudják az egyekiek, hogy ti élsportolók, korosztályos kajakos válogatottak vagytok?
Pető Hanna: Sokan tudják, mert a közösségi oldalamra posztolt eredményeimhez rengetegen gratulálnak. Nagyon szeretek itt lakni – a mai világ nyüzsgésében, stresszes voltában nagyon jó, hogy itt nyugalomban lehetünk, csend van körülöttünk. Kiskoromtól kezdve rengeteg élményem van Egyekről. Például sokat jártunk a barátaimmal a játszótérre, a vájkos partra, aztán az iskola, imádtam ide járni iskolába. Szerintem itt mindent megkaptunk ahhoz, hogy ne hátrányból induljunk az életben. Az egyeki emberek pedig támogatnak bennünket; szavakkal és biztatással mindenképpen. Amikor pedig egy-egy versenyen elmondom, hogy honnan jöttem, hány lakosa van Egyeknek, nagyon elcsodálkoznak, hogy ilyen kis településről is kikerülhet élsportoló. Az, hogy tagja vagyok a korosztályos magyar válogatottnak, világ- és Európa-bajnoki éremszerzőként mindig nagy motivációt érzek magamban a folytatáshoz. Lacival jó példák vagyunk arra, hogy bárhonnan származik is az ember, el lehet jutni a magyar bajnoki címig, a nemzetközi versenyekig. Nekem szívügyem, hogy az egyeki gyerekek érezhessék, itt is adott minden lehetőségük ahhoz, hogy élsportolóként eljussanak a világon bárhová.
Borbély László: Nekem az utcámban van az általános iskolám, ahova jártam, és tőle nem messze az óvodám, mellette pedig a rendőrség, ahol édesanyám dolgozik. Emlékszem, hogy amikor kimentünk az udvarra játszani, átintegettem neki a rendőrség ablakába, ő ott állt, és integetett vissza. Az óvoda után következett az iskola, ahonnan a mai napig az összes tanárommal, ha találkozom, beszélgetünk. Látják a sporteredményeimet, buzdítanak, hogy csak így tovább, és kívánják, érjem el a céljaimat. Nem titkolom, az olimpiai részvétel a célom. Ez eddig egyetlen egyeki embernek sikerült. Tavaly, amikor kint voltam az Európa-bajnokságon, Hanna pedig a világbajnokságon, közösségi oldalunkon megosztottuk a futamaink időpontját, és a visszajelzésekből tudjuk, sokan követték a verseny közvetítését. Versenyeken tőlem is nagyon sokan megkérdezik, hogy honnan jöttem, hiszen a világversenyre kijutó legtöbb, velünk egyidős fiatal Budapestről vagy a főváros környékéről származik. Mikor elmondjuk, hogy mi Tiszafüredről érkeztünk, amúgy pedig nem ott lakunk, hanem mellette egy még kisebb településen, akkor leesik az álluk Azt hiszem, kicsit mi is hírét visszük Egyeknek Magyarországon, Európában, a világban.
Cívishír: A most zárult tanévben érettségiztetek. Hogyan, merre tovább?
Pető Hanna: Hamarosan Budapestre fogok költözni, ott szeretnék óvodapedagógiát tanulni, később pedig egy kajakedzői diploma megszerzését is tervezem. Jelenleg minden energiámat a kajakozásra szeretném fordítani, mert a sportágunk most megy át egy generációváltáson, és úgy érzem, hogy esetleg akár már fiatalabb korban is oda lehet érni a felnőtt világversenyekre. Az alapvetően az utánpótlás nevelésére szakosodott nevelőegyesületemből egy olyan fővárosi egyesületbe igazolok át, ahol már egy felnőtt csapat tagja leszek, és ott mindent meg fogok kapni ahhoz, hogy a felnőttek között is meg tudjam magam mutatni. Úgyhogy jelenleg mindenképpen a kajakozás, a kajakozás folytatása a legfőbb célom. Mellette pedig az egyetemi tanulmányaimat szeretném elkezdeni. A sportot és a kajakozást szeretném a gyerekek körében népszerűsíteni, annál is inkább, mert a mai gyerekek sajnos nagyon sok időt töltenek a játékkal a számítógép előtt, és elhanyagolják a testmozgást, a sportot. Idővel táborokat szeretnék szervezni nekik, a kicsiknek kajakedzéseket tartani, és megszerettetni velük ezt a csodálatos sportot, tudatosítanám bennük, hogy tudják, milyen nagy érték egy közösség tagjának lenni.
Borbély László: Augusztus 26-án Székesfehérvárra költözöm, és több élsportoló társammal egy sportszázadban fogok felszerelni a katonasághoz, majd következik egy öthetes katonai alapkiképzés. Minimum három évre felszerelek, és a honvédség kötelékébe tartozom úgy, hogy mi elsősorban nem katonák, hanem sportolók leszünk. Lesz egy munkahelyünk, mellette pedig maximálisan a sportra tudunk koncentrálni. Ma ez az élsportban járható út. Ez a szolgálati lehetőség meglett volna Nyíregyházán is, viszont a nyírségi városhoz nincs közel víz, ezért esett a választásom Székesfehérvárra. Így egyesületet is váltok. És mit fogok csinálni, amikor nem sportolok? Vallom, hogy örök fiatal maradok, sosem fogok megöregedni. De ha már nem leszek élsportoló, akkor is fogok sportolni. Nem leszek kajakedző, nincs most ilyen tervem. Viszont bármilyen más sportban, futásban, focizásban, bármiben, részt szeretnék venni. Idővel pedig buzdítani szeretném a majdan megszülető gyermekeimet, később pedig az unokáimat, hogy sportoljanak.
Cívishír: Mit ad nektek a sport?
Pető Hanna: Rengeteg jó tulajdonságot köszönhetünk a sportnak. Fegyelmezettséget ad, be tudjuk osztani az időnket, ez a későbbi civil életünkre is nagy hatással lesz, hiszen tudni fogjuk, hogy mit, mikor, miért kell csinálnunk. Rengeteg tiszteletet tanulunk az évek alatt a sportban. Látom a korosztályom nem sportoló tagjait, hogy értékrendekben mekkora különbség van közöttünk; a sporttól szorgalmat kapunk, általa kitartást tanulunk, és ez az élet bármely terén erőt tud adni. És persze nemcsak jellemben fejlődünk: rengeteg új embert ismerünk meg. Nekem szinte az összes barátom a sport világában tevékenykedik. Az edzőnknek köszönetet szeretnénk mondani. Most vele a közös munka be fog fejeződni, mert az őszi felkészülést már máshol fogjuk elkezdeni mindketten, de megkaptuk tőle azt az alapot, amelyre szükségünk volt. Úgy neveltek minket, hogy tudjunk még fejlődni, és ne égjünk ki ifi korunkra. Nagyon szépen köszönjük Fülöp János munkáját.
Borbély László: A sport alázatra tanít, szorgalmat, fegyelmet ad, és amit Hanna is említett, látom én is a körülöttem lévő civilek hozzáállását az élethez, a problémákhoz. Nekem is nagyon sok barátom van a sport által. A „civilektől” nagyon sokszor megkapom azt a kérdést, hogy miért nem hagysz ki egy edzést? Most nem kell elmenni erre a versenyre, majd elmész a következőre, úgyis annyi jó eredményed, érmed, kupád van már! A sport azonban nem erről szól, és ők ezt nem érthetik, mert nem sportolnak versenyszerűen. Az edzőm, Jani bá’ szavait idézem: mindenkinek van egy zsákja, amibe amennyit bepakol, annyit fog tudni kivenni belőle. És mi az edzéseken azt a bizonyos zsákot mindig annyira tömjük meg, amennyire csak tőlünk telik, mert tudjuk, tehetségesek vagyunk, szorgalmasan edzünk, ameddig csak bírjuk, néha erőnkön felül. Ettől pedig majd fényesebb lesz az az érem. Az eredmény nem is biztos, hogy abban az évben jön, és nem is több számban, hanem csak egyben. De jön! Arra is volt már példa, hogy nagyon túltömtük a zsákot, majd nem vettük észre, hogy alul már kilyukadt. Ezen is túljutottunk, de mint a mondás tartja, ami nem öl meg, az megerősít. Sosem adjuk fel! Mindez feladatorientálttá, céltudatossá, kitartóvá nevel bennünket.
– CH –
