Utcafesztivál és felvonulás miatti korlátozások Debrecenben

Utcafesztivált rendeznek Debrecenben, ezért május 9-én 20 órától május 11-én éjfélig a Pásti utcára a Hatvan utca irányából járművel behajtani tilos. A Pásti utca – Bajcsy Zsilinszky utca és Pásti utca 8. szám közötti szakaszán kétoldalú járműforgalom engedélyezett, a Pásti utca – Bajcsy Zsilinszky utca felőli végén a behajtani tilos tábla a fenti időszakban hatályát veszti. A korlátozás a mozgáskorlátozottakra és azokat szállító gépjárművekre is vonatkozik! Május 9-én 20 órától május 11-én éjfélig a Pásti utcán megállni és várakozni tilos.
Lovas felvonulás miatt május 9-én 9 órától előreláthatólag 16 óráig ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani. A rendezvény ideje alatt a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campus – Akadémia utca – Böszörményi út – Mester utca – Bethlen utca – Déri tér – Perényi út – Füvészkert sétány – Hunyadi János utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Egyetem téri körforgalom – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Dóczy József utca – Bólyai utca -– Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campus útvonalon az úttest menetirány szerinti jobb oldalán vonulásra kell számítani, a felvonulás útvonalát keresztező forgalom rendőri irányítás mellett fog haladni.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek.


















