Hirdetés
Újraszámolták a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatait
Az Index szerint már meg is van az eredmény.

Karácsony Gergely és Vitézy Dávid a Partizán által rendezett vitán (Fotó: Partizán/YouTube)
Pénteken délután befejeződött a Nemzeti Választási Irodában a főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazatok újraszámlálása. Lapunk úgy értesült, hogy nagyon kis különbséggel ugyan, de továbbra is Karácsony Gergely nyert a választáson - írja az Index.
A portál információi szerint az újraszámlálásnál több mint 500 olyan szavazatot találtak, amelyet eredetileg érvénytelennek nyilvánítottak, de valójában érvényesek voltak. E voksok nagy többsége Vitézy Dávid szavazatszámát bővítette, de kisebb arányban voltak olyanok is, amelyeket Karácsony Gergelyre adtak le.
Ennek következtében csökkent a különbség a jelöltek közt, mindössze 54 szavazattal Karácsony Gergely nyert.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Élelmiszer-biztonság: betiltottak egy káros vegyületet
Rossz hatással van az immunrendszerre.

Földrengés volt Magyarországon
A földmozgást a lakosság is érezte.

„Beutalóval a beteg oda megy, ahová akar”
Így gyorsítaná az ellátást a szakrendelőkben a kormány

Elon Musk a Soros-hálózat betiltásáról posztolt
A világ jelenleg leggazdagabb embere Románia kapcsán tett közzé egy hírt.

Már Debrecen polgármestere is megdöbbentőnek nevezte az elvonást
Többet kell befizetni, mint amekkora a helyi bevételnövekedés.

Elhunyt Návai Anikó
Az újságíró évtizedeken át tudósított a hollywoodi vörös szőnyeges eseményekről.

A tetején landolt egy repülő Torontóban
A baleset közben a gép egyik szárnya letört. +Videó

Amerikai-orosz tárgyalások az ukrajnai békéről
Zelenszkijt nem hívták meg.

Életbe lépett a vörös kód
Ha valaki bajba jutott, hajléktalan embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot!

Ami Debrecennek költség, a kicsiknek életmentő
Az elnök szerint a települések kétharmada a szolidaritási hozzájárulás nyertese.

Új szennyvíztisztító is épül Debrecenben
A lakossági és ipari igények miatt magasabb szintre kell emelni a város víziközmű-rendszerét.

Kósa Lajos: Ruszin-Szendi Romulusz nagy csalódás
Árulást emleget a debreceni honatya.

Földrengés volt Magyarországon
A földmozgást a lakosság is érezte.

„Beutalóval a beteg oda megy, ahová akar”
Így gyorsítaná az ellátást a szakrendelőkben a kormány

Ami Debrecennek költség, a kicsiknek életmentő
Az elnök szerint a települések kétharmada a szolidaritási hozzájárulás nyertese.

SZJA-bevallás: egy hónap maradt
Kérni kell a papíralapú bevallási tervezet postázását.

Kósa Lajos: Ruszin-Szendi Romulusz nagy csalódás
Árulást emleget a debreceni honatya.

A Foodora nem ért egyet a büntetéssel
Cáfolják, hogy szándékosan elhallgatták az ajánlat részleteit.

Távozik Orbán Viktor egyik bizalmi embere
Újságíróként kezdte a szakmát.

A TISZA Párt a volt debreceni dandárparancsnokkal erősíthet
Az önkormányzat is kitüntette.

110 milliárdot költöttünk kínai csecsebecsékre
Az „agresszív marketingkampányával” vonzza a vásárlókat.

Kitörés napja: fasiszták és antifasiszták vonulása
Többeket előállított a rendőrség.

Kormány: hazudik a Transparency International
Guruló dollárból pénzelt hazugság - írják a szervezetről.

Jelentik: elkészült a BMW-gyár Debrecenben!
Hatalmas lökést ad a magyar gazdaságnak a debreceni gyár - így Szijjártó Péter.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Hirdetés

Nem kellett izgulni, elődöntős a DEAC!
Egy percig sem volt kérdés a debreceni siker.

Vörös kód: figyeljünk a debreceni hajléktalanokra!
Nagy az összefogás jelentősége.
Gazdaság
Ami Debrecennek költség, a kicsiknek életmentő
Az elnök szerint a települések kétharmada a szolidaritási hozzájárulás nyertese.
SZJA-bevallás: egy hónap maradt
Kérni kell a papíralapú bevallási tervezet postázását.
Rekord a debreceni pálinkaversenyen
Magyar, román, szlovák és szerb településekről neveztek.
Jövőre belevágnak az új felüljáró építésébe?
Lázár János minisztériuma dirigálja a Vágóhíd utcai beruházást.
A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik
A Mi Hazánk szerint Nagy Márton alkalmatlan posztjára.
Tovább csökken a benzin ára
Jó hír az autósoknak.
Támogatott tartalom

BSZC-s diákok, irány Görögország!
A berettyóújfalui tájékoztatón ismertették a lehetőségeket a görög szállodák képviselői.

Csúcsra ért téglási táncművészek
Mestert és tanítványát díjazta az önkormányzat a jótékonysági bálon.

Teremtornát rendeznek Hajdúszoboszlón
Gyerekek lépnek pályára.

Sikeres, teltházas egészségnap az Aquaticumban
A mozgás, az egészség és feltöltődés jegyében.
Hirdetés
Programok
Hirdetés