Újabb debreceni épületeket vettek védelembe

Háromszázharmincnégyre emelkedett a helyi védettségű debreceni ingatlanok száma, miután a Simonffy utca 7. szám alatti – egykor vízgyógyintézetet is magában foglaló – lakóházat utcaképi részleges, míg a Simonyi út 40. és 42. számot teljes védelem alá vette a szeptemberi városi közgyűlés.

A három épület közül valószínűleg a Simonffy utcait ismerik a legtöbben. A Hal köz hangulatosságához is hozzájáruló, Spiegel Frigyes és Engel Károly tervei alapján 1913-ban megépült ház földszintjén korszerű vízgyógyintézetet, az emeleteken lakásokat alakítottak ki. Előbbi svéd gyógytornát, iszapkezelést, de villamos fényfürdőt is kínált Szász Adolf orvos vezetésével. A későbbi átalakítások során a homlokzat egyszerűsödött, a díszek eltűntek, a kirakatokat ablakokká alakították, a földszinti burkolatot kismozaikkal oldották meg. Ugyanakkor az összkép őrizte az eredeti karaktert.

Egyebek mellett az épület védendő értékei közé tartozik az emeleti rizalitokkal tagolt homlokzat és az utcai tetőszerkezet karakteres kialakítása álló tetőablakokkal. Kiemelt értéket képvisel a homlokzat, beleértve a pilaszterekre támaszkodó konzolos megoldásokat, a földszint feletti osztópárkány és erkélyrendszer, valamint az utcai és udvari erkélyek korlátainak egyedi kialakítását. Megőrzendő a felső szintek sárga klinkertégla burkolata is a főlépcső ólomüvegbetétes ablakaival, a lakásbejárati ajtókkal.

A közgyűlésen a városi főépítész az eredeti állapot visszaállításának lehetetlenségével magyarázta azt, hogy az épület miért csak utcaképi részleges védelmet kapott. 

– A földszintet még a század első felében átépítették, majd a szocializmus alatt újabb jelentős változásokat történtek, például tönkretették a belső udvarra néző nyílászárók ólombetétes portáljait. Sokat látott bérházról, a város egy valamikori jelentős középületéről beszélünk. A védelem alá helyezést a társaház tulajdonosai kezdeményezték, ami nagyon ritka. Sokat kell majd költeniük arra, hogy a tartószerkezet és a homlokzat a városkép és a történeti értékek megtartásával újuljon meg – mondta Gábor István.

Rektor lakta

A Simonyi út 40. szám alatti villát Borsos József tervezte 1912-ben Szentpéteri Kun Béla jogászprofesszor számára, aki egy évig a Tisza István Tudományegyetem rektoraként is tevékenykedett.

Az épület földszintjét a fogadótér határozza meg, a lakószobák az emeleten kaptak helyet; a kiszolgáló terek elkülönülten, a nyugati oldalon helyezkedtek el. Az épület különlegessége volt a tengelytől elhúzott bejárat és a délkeleti, verandás megérkezés. A második világháború után az épületet többlakásossá alakították, majd az 1950-es és 1970-es évek jelentősen módosításokat eredményeztek. A verandát beépítették, alá garázs került, több, az eredeti stílustól idegen szerkezeti és formai megoldás jelent meg (rontva az összképet).

Az épület aszimmetrikus, összetett tömegalakítása a szecesszió azon törekvését tükrözi, amely a több ütemben, eltérő funkciókkal bővült épületek romantikus hatását idézi, erős erdélyi népi építészeti inspirációval. Ezt a meredek tetőformák, a díszes oromzatok, a vakolat- és fa részletképzések, valamint az egyedi motívumok – például a szíves mellvédek és gombos díszítések – is alátámasztják.

Védendő a jellegzetes, összetett tömegalakítás és a karakteres tetőforma erdélyi ihletésű fa részletekkel, továbbá a homlokzat gazdag, növényi motívumokat alkalmazó vakolatdíszítése. Kiemelendő a nyílászárók eredeti formavilága és osztása, a Borsos Józsefre jellemző szív motívumos beton mellvédek, valamint a különleges értéket képviselő, a Csokonai Színházból származó öntöttvas kerítés.

Fényes szobrok

A Simonyi út 42. szám alatti épületet 1928–29-ben Fényes Imre büntetőjogász építtette, tervezője Sajó István, a debreceni art deco építészet meghatározó alakja volt. Az eredeti kialakításhoz díszmedence és három, a megrendelő lányait ábrázoló szobor is tartozott, amelyek csobogóként működtek (már nem használják). 

A második világháború után az épületet kisebb változtatásokkal társasházzá alakították, ugyanakkor az épület külső megjelenése alapvetően megőrizte eredeti karakterét. A főhomlokzat sajátja a hagyományostól eltérő nyílásrend, a díszes ablakkeretezések, a kovácsolt virágtartók és különleges, pagodaszerűen tagolt bejárati rizalit. Az oldalsó homlokzatok egyszerűbbek, de követik az alapmotívumokat. Több későbbi beavatkozás részben elmosta az eredeti finom részleteket. 

Védendő az összetett tömeg- és tetőformálás, az art deco stílusú homlokzati architektúra minden oldalán. Kiemelt jelentőségűek az eredeti nyílászárók, a hozzájuk kapcsolódó díszítőelemek. Megőrzendők a kert építészeti és művészeti elemei is: a medence, a Fényes lányokat ábrázoló szobrok és a virágtartó kelyhek, valamint az épület belső értékei, például az öntöttvas radiátorok és a lépcsőház szerkezetei. Emellett fontos értéket képvisel az utcai kerítés, a Sajó Istvánnak emléket állító tábla és az acél lámpatartók is. 

Ratalics László