Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint száz gólya nyeri vissza a szabadságát

| 2025. 08. 18. | 17:23:13
Hortobágyon megerősödtek, és immár vonulhatnak.
Több mint száz gólya nyeri vissza a szabadságát
A sérült vagy legyengült gólyákat azért fogják be, mert a szakemberek úgy ítélik meg, hogy kondíciójukból adódóan nem állnak készen a vonulásra (Fotó: Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítvány évente kétszer engedi szabadon az intézményben telelő gólyákat. Előbb tavasszal, március idusán, majd a nyár búcsúztatóján, augusztusban. 

A sérült vagy legyengült gólyákat azért fogják be, mert a szakemberek úgy ítélik meg, hogy kondíciójukból adódóan nem állnak készen a vonulásra.

Ezúttal - 2025- augusztus 19-20-án - több mint 100 megerősödött, felgyógyult gólyát engednek szabadon, aminek a közönség is szemtanúja lehet Hortobágyon - közölte a Madárkórház dolgozói a közösségi portálon.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Kiírták a pályázatot.
 „A hajdúnánási vállalkozások többsége a túlélésért küzd”
„A hajdúnánási vállalkozások többsége a túlélésért küzd”
A helyi cégek kiszolgáltatottak a gazdasági környezet változásainak, a szakemberhiány pedig egyre súlyosabb gondot jelent.
Kerékpáros baleset Püspökladányban: keresik a szemtanúkat
Kerékpáros baleset Püspökladányban: keresik a szemtanúkat
Ha látott valamit, hívja a rendőrséget!
Hajdú-Biharban is irtják a vérszívókat
Hajdú-Biharban is irtják a vérszívókat
Esőzések után kiemelten fontos a ház körül kialakuló kisebb vizeket felszámolni.
Átszakította a szalagkorlátot egy kisbusz Derecskénél
Átszakította a szalagkorlátot egy kisbusz Derecskénél
Baleset az M4-es és az M35-ös autópálya találkozásánál.
Jelentős késések, pótlóbuszok a záhonyi vonalon
Jelentős késések, pótlóbuszok a záhonyi vonalon
Lassú haladásra, átszállásra kell készülni.
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
A Balmaz-Sütöde sikere nemcsak egy vállalkozásé, hanem a hajdú-bihari közösségé is.
Mindenre fittyet hányt a mezősasi sofőr
Mindenre fittyet hányt a mezősasi sofőr
Jogosítvány nélkül, bódult állapotban okozott balesetet.
Baleset Derecskénél: hárman kerültek kórházba
Baleset Derecskénél: hárman kerültek kórházba
Mentők érkeztek egy hajdúszoboszlói karambolhoz is.
Ragyogott Álmosd nyári ünnepe
Ragyogott Álmosd nyári ünnepe
A falunapon erősödött a közösség összetartozása.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Diószegi úti  csarnokfelújítás: cáfol az üzletlánc
Diószegi úti csarnokfelújítás: cáfol az üzletlánc
Hogy lesz-e ott esetleg másfajta szupermarket, azt még nem tudni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kikerülik a vízvezetékkel a Fészek lakóparkot
Kikerülik a vízvezetékkel a Fészek lakóparkot
A debreceni víziközmű-fejlesztés azért megvalósul.
Gazdaság
Szijjártó: leállt a kőolajszállítás
A panaszait – és a fenyegetéseit – mostantól küldheti a moszkvai barátainak - mondta ukrán kollégája.
Meg kellene tolni a beruházó szekerét
Elakadt a pallagi határban.
Dobrev: minden lépésüket figyelni fogom
A babaváró hitel kapcsán szólalt meg.
A vihar okozta kiadásokra kérnének pénzt
Vis maiorra hivatkozik a debreceni polgármester.
Támogatott tartalom
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
A Balmaz-Sütöde sikere nemcsak egy vállalkozásé, hanem a hajdú-bihari közösségé is.
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Kezelések széles skáláját kínálják a pácienseknek.
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Cél a régió építőipari szakember-utánpótlásának biztosítása.
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés