Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tízgólos debreceni győzelem

| 2025. 10. 05. | 11:25:20
Tartja jó formáját a DEAC.
Tízgólos debreceni győzelem
A jó védekezés volt az egyik kulcs a győzelemnek (Fotó: deac.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEAC kézilabdacsapata október 4-én, szombaton a Veszprémi KKFT-t fogadta az NB I/B-ben. A bakonyiak kispadján Éles József és Fazekas Nándor személyében igazi legendák ültek, Éles a vezetőedzői posztot tölti be, Fazekas pedig a kapusok felkészítéséért felel. Éleséknek akad dolguk bőven, hiszen egy nagyon fiatal gárdát irányítanak, a meccskeretben akadt 2008-as születésű játékos is a vendégeknél.

A kezdés előtt egy cívisvárosi legenda került a középpontba: azt a Medgyessy Sándort búcsúztatták, aki a Debreceni Dózsa színeiben bajnok lett, és aki a visszavonulása után sem szakadt el a sportágtól, az utóbbi években a tudását a DEAC-nál kamatoztatta, most pedig a nyugdíjas éveket élvezheti.

Az ünnepi pillanatok után villámrajtot vett a DEAC, az 5. percben már 4-0-ra vezetett. Az elején főleg Kovács Bence termelte a gólokat, a balátlövő harmadik találatával 6-2-re módosult az állás. Kicsit később Tóth Máté értékesítette a helyzetét, így már 9-4 volt az állás. Éles József időt is kért. Főleg támadásban akadozott a veszprémi gépezet, és a hét a hat elleni felállásból sem tudtak profitálni. Majczán Dávid egy nagyjából 13 percig tartó gólcsendet tört meg sikeres hetesével, majd a szünet előtt Kurucz Máté is megvillant, az első félidő 14-6-os eredménnyel zárult.

A pihenő után Mándi Norbert vezetőedző több helyen is változtatott a csapatán, többek között Molnár Balázs, Hegedűs Patrik és Csabai Gergely is beállt. Hegedűs hamar meghálálta a bizalmat egy bombagóllal, aztán Csabai is beköszönt, beállósunk találatával megint tízre nőtt a különbség (19-9). A tréner folytatta a rotálást, ennek hála mindenki bizonyítási lehetőséget kapott az összecsapáson. A cserék ellenére is biztosan őrizte magabiztos előnyét a DEAC, tíz perccel a vége előtt 26-16 szerepelt a kijelzőn. A hajrában sem tudott az ellenfél felzárkózni, a 33-22-es végeredményt Bakó Ádám állította be.

Zsinórban ez volt a negyedik tétmeccs, amit az egyetemisták megnyertek. 

NB I/B 5. forduló
DEAC-Veszprémi Kézilabda KFT 33-22 (14-6)
DESOK, vezette: Budai-Bock Krisztián László, Wenzel Tamás.
A DEAC összeállítása: Maródi, Hermann – Kovács B. 3, Bakó 1, Kiss R., Kurucz 3, Csabai 3, Hegedűs 3, Radvánszki 2, Illés 1, Molnár B., Szolnoki 2 (1), Kerezsi 3, Pethő 2, Tóth M. 8 (1), Tusjak 2. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 3/2 ill. 5/5.
Kiállítások: 2 ill. 2 perc.

Az állás:
1.Veszprém Handball Academy U21550015912310
2.Eger550014110710
3.Vecsési KKFT550015812610
4.DEAC54011561258
5.Dabas KC54011831538
6.Békési FKC54011451368
7.PLER-Budapest U2142021191184
8.Százhalombattai KE52031291374
9.Mezőkövesdi KC52031371504
10.OTP Bank - Pick Szeged U2141031181232
11.Ferencvárosi TC U2141031151292
12.Ceglédi KK41031071272
13.Veszprémi Kézilabda KFT51041291732
14.Csépe Salgótarjáni SKC50141301391
15.DVTK50141371551
16.PTE PEAC50051281700
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Izgalmasan alakult a végjáték.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
NB III.: teljes a debreceni siker
NB III.: teljes a debreceni siker
A DEAC és a DVSC II. is nyerni tudott.
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
A debreceniek jó idegenbeli sorozata is megszakadt.
Debreceni ezüst Algírban
Debreceni ezüst Algírban
Battai Sugár Katinka csak a döntőt vesztette el.
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
Közel 40 évet dolgozott a szegedieknek.
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A debreceniek a pontversenyben a negyedik helyen végeztek.
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Vámos Petra csapatát megszorongatni sem sikerült; vereség a Bajnokok Ligájában.
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Szoros meccset nyertek a debreceniek.
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Bereczki Dóra az olaszok ellen remekelt.
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A debreceniek idegenben még nem kaptak ki.
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
Közel 40 évet dolgozott a szegedieknek.
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Vámos Petra csapatát megszorongatni sem sikerült; vereség a Bajnokok Ligájában.
Osztrák válogatottal erősít a Debrecen
Osztrák válogatottal erősít a Debrecen
Ines Ivancok-Soltic közös megegyezéssel távozik klubjától.
Kézilabda-vb: két debreceni a keretben
Kézilabda-vb: két debreceni a keretben
November 26-án kezdődik a világbajnokság.
Átlépte az árnyékát a DVSC; győzelem Hamarban
Átlépte az árnyékát a DVSC; győzelem Hamarban
A Storhamar ellen a végjátékban fordították a maguk javára a mérkőzést Placzekék.
A legjobb nyolc között a debreceni kézisek
A legjobb nyolc között a debreceni kézisek
Történelmi siker ez a klub életében.
Győzelemmel melegített a DVSC a BL-re
Győzelemmel melegített a DVSC a BL-re
A Szombathely ellen is megőrizte hibátlan mérlegét a debreceni csapat.
Sipos Adrián és Palasics Kristóf Debrecenbe „igazolt”
Sipos Adrián és Palasics Kristóf Debrecenbe „igazolt”
A Debreceni Egyetemen sportmentor program működik.
Gyászol a hajdú-bihari kézilabda-társadalom
Gyászol a hajdú-bihari kézilabda-társadalom
Elhunyt a sportág közismert alakja.
Debrecenben sem fékezett a győri úthenger
Debrecenben sem fékezett a győri úthenger
Telt ház előtt ütközhetett meg a DVSC az ETO-val a Bajnokok Ligájában.
Kiütéses debreceni győzelem a Balatonnál
Kiütéses debreceni győzelem a Balatonnál
A NEKA legyőzésével folytatta az eddig hibátlan bajnoki szereplést a DVSC.
Fölényes debreceni siker idegenben
Fölényes debreceni siker idegenben
A DEAC tartja jó formáját.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Halálos baleset Debrecennél: fácán okozhatta
Halálos baleset Debrecennél: fácán okozhatta
Egy 29 éves nő halt meg a karambolban.
Hirdetés
Hirdetés
Eltévedt egy férfi a józsai erdőben
Eltévedt egy férfi a józsai erdőben
Tűzoltók indultak a keresésére.
Hirdetés
Hirdetés
Zavarossá válhat a víz Debrecen számos utcájában
Zavarossá válhat a víz Debrecen számos utcájában
Nyomásingadozásra is számítani kell.
Gazdaság
Drágulásban Debrecen országos első
A leginkább a panellakások ára emelkedett.
Jöhet az Egyesült Államok és Magyarország aranykora
Erről beszélt Orbán a Fehér Házban.
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Kiemelt volt az érdeklődés a Sensirion standjánál, a XI. Gépészeti Szakkiállításon és Állásbörzén.
Kezdődhet a Debrecen-Mátészalka vasútvonal felújítása
Egyelőre még csak a tervezés következik.
Közel egymilliárd egy debreceni csomópontra
A keleti közlekedési folyosóhoz kapcsolódik a beruházás.
Berettyóújfalu kilépne az „egyéjszakás kalandból”
Megmaradnánk élhető kisvárosnak két ipari centrum között – mondja Muraközi István.
Támogatott tartalom
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
A Lidl Magyarország új, úttörő kezdeményezéssel állt elő: ha a vásárló nem tud eljutni a boltba, akkor a bolt megy el hozzá.
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Idén Dallasból érkezik egy harmincfős énekegyüttes. +Videók
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
A GSV kihagyhatatlan ajánlata már elérhető.
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
A italboltok modern verziói már egészen más stílust képviselnek.
Hirdetés
Hirdetés