Tátva maradt a biharkeresztesi rendőrök szája
A biharkeresztesi rendőrök a 42-es számú főúton lettek figyelmesek egy igencsak meglepő, de legfőképp balesetveszélyes járműszerelvényre december 3-án, kedden hajnalban. Az utánfutónak ugyanis teljesen hiányzott az egyik gumiabroncsa és a felnin csúszott – írja Facebook-oldalán a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség.
Az egyenruhások kérdőre vonták a román állampolgárságú sofőrt. Elmondása szerint defektet kapott, majd leszakadt az abroncs. A 60 éves férfi azonban a rendőrök legnagyobb megdöbbenésére nem értette mi ezzel a probléma. Szerinte ugyanis rendben volt, hogy így közlekedett. A további ellenőrzés során az utánfutó tartogatott még meglepetéseket, kiderült a tengelye is sérült volt. A felelőtlen járművezető úgy gondolta, jó ötlet, ha azt néhány deszkával és dróttal felfogatja, hogy ne tudjon elmozdulni. A rendőrök azonban nem értettek egyet vele a javítás sikerességét illetően.
A járőrök a férfivel szemben 90 ezer forint helyszínbírságot szabtak ki, valamint az utánfutó forgalmi engedélyét a helyszínen bevonták