
Felföldi József elismerte kapcsolatát az állambiztonsággal

„Toth József” fedőnéven szerepel az állambiztonság hálózati személyeit nyilvántartó mágnesszalagon Felföldi József debreceni üzletember – írja a Telex. Az édességgyártó vállalkozó a lapnak elismerte az állambiztonsági kapcsolatot, ugyanakkor azt állította, hogy soha nem bízták meg feladattal.
Felföldi a rendszeres külföldi üzleti útjaival magyarázta, hogy behívták a debreceni rendőrkapitányságra. Elmondása szerint nagy mennyiségben szállított orosz kaviárt nyugati országokba, és előfordult, hogy kioktatták, mire figyeljen utazásai során.
Példaként azt említette: arra kérték, jelezze, ha külföldön katonai konvojt vagy hadgyakorlatot lát. Ezzel együtt azt mondta a Telexnek, hogy konkrét feladatot nem kapott.
Az üzletember szerint az állambiztonsággal való kapcsolatában „semmi különös nem volt”. Hangsúlyozta, hogy szereti a hazáját, vállalkozása pedig közel háromszáz embernek biztosít megélhetést.
A debreceni központú Felföldi Édességgyártó Kft. éves forgalma több milliárd forint. Egyik ismert terméke a tejet ízesítő Quick Milk szívószál, amely miatt a cégalapítót „szívószálpápaként” is emlegetik.











































































