Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Romániai magyar faluval emlékezett Trianonra Bagamér

| 2022. 06. 04. | 18:40:00
Összetartozunk.
Romániai magyar faluval emlékezett Trianonra Bagamér
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A június 4-i ünnepségen Erdős Tibor polgármester beszédében hangsúlyozta, az összetartozás érzését sem az idő, sem a távolság nem tudja megkérdőjelezni és szétszakítani. Elmondta, hogy a helyi lakosok szívügyüknek tekintik a magyarsággal való kapcsolattartást, ezt mutatja például, hogy a romániai Érsemjénnel hagyományőrző programot, határtalálkozót szerveztek és most ők is jelen vannak az ünnepségen. A polgármester az 1920-as békediktátumra emlékezve kiemelte: a 326 ezer négyzetkilométer területű európai középhatalomból egy tollvonásra 93 ezer négyzetméterre zsugorodott Magyarország. Hazánk elvesztette 92 városát, út- és csatornahálózatának 80 %-át, odalett minden só-, arany-, ezüst- és rézbányánk. Másé lett az olajkutak többsége, idegen kézbe került erdeink nagy része, a nemzeti vagyonunk 38 %-ra csökkent. Hozzátette: nemzetünk egysége azonban csak szándék és akarat kérdése, ami a magyarságnál töretlenül jelen van. 

Tasó László, a térség országgyűlési képviselője beszédében úgy fogalmazott: 1920, 1848, 1711 és még számos megpróbáltatás után még mindig itt vagyunk, mi magyarok a Kárpát-medencében. Szerinte a határainkon túlra kényszerült, idegen ország fennhatósága alá került magyarok szeméből azóta is szüntelenül kiolvasható a fájdalom, de mi is, akik itt maradtunk, érezzük az elszakítás fájdalmát. Mint mondta, némi vigaszként szolgál, hogy a magyar kormánynak köszönhetően azonban az 2010. évi XLV. törvény lehetővé tette, hogy minden év június 4-én ünnepeljük egységünket, magyarságunkat. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett a megemlékezésen, aki hangsúlyozta, hazánk nem kívánt részt venni az első világháborúban, mégis a magyar nép lett ennek a háborúnak a vesztese. Beszédében utalt a most, a szomszédunkban zajló háborúra is, hiszen a magyar kormány továbbra is azt vallja: országunknak ki kell maradnia ebből. Pajna Zoltán úgy fogalmazott: a magyar történelem, a kultúra számos, nemzetünk számára összetartó erővel bíró jelképet foglal magában. Ezek között ott van egyebek mellett a milleniumi zászló, melyet valamennyi önkormányzat megkapott a kormánytól a magyar nemzet összetartozásának szimbólumaként.  A megyei önkormányzat pedig úgy döntött, hogy a hajdú-bihariak összetartozásának jelképeként egy, a szervezet által készíttetett Bocskai István fejedelem korabeli magyar szablya hiteles másolatát ajándékozza a megyei településeknek. Ebből az alkalomból Bagamérnak is átnyújtotta az ereklyét.

 

További híreink
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Újraindult a vonatforgalom Nagyvárad és a magyar határ között
Újraindult a vonatforgalom Nagyvárad és a magyar határ között
Egyelőre óránként 50 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Életmentés Hajdúböszörményben: jókor, jó helyen
Életmentés Hajdúböszörményben: jókor, jó helyen
Éppen arra járt egy szabadnapos mentőápoló.
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Hajdú-Biharban 46 település nyert tűzifát
Hajdú-Biharban 46 település nyert tűzifát
Száraz tűzifa kerülhet a rászorulókhoz.
Nézzen hullócsillagokat a pusztában!
Nézzen hullócsillagokat a pusztában!
Farkasokkal és vadlovakkal.
A kovid-fertőzöttek számának emelkedése várható
A kovid-fertőzöttek számának emelkedése várható
Újra megvizsgálták Debrecen szennyvizét.
Karambol Sárrétudvari határában
Karambol Sárrétudvari határában
Két autó ütközött össze.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Hirdetés
Hirdetés
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Hirdetés
Hirdetés