Polihisztor? Lehet. Az élet művésze? Lehet. Íme, Kövér József

Mit csinálhat 64 évesen az ember? Praktizál még fogorvosként? Művészemberként fest, rajzol, szobrászkodik, ír? Vagy mindezt egyben?! Kövér József 1958-ban látta meg a napvilágot, Nagykállóban élt húgával és szüleivel együtt. Több helyen is járt iskolába (Nagykálló, Kállósemjén – ami az általános iskolát illeti), végül Debrecenben kerekedett és teljesedett ki az élete a fogorvosnak, aki egyetemi oktató – fest, szobrászművész, és író. Gyerekkorában semmi más nem szeretett volna lenni (se tűzoltó, se buszsofőr, se hadnagy, se focista), csak gyerek, nem mellesleg úgy érzi a hosszú évtizedek óta praktizáló doktor, hogy a mai napig is az maradt, ebből pedig nem is adna alább, míg él – gyermeki lelkülettel szeretne létezni.
– Nagyon jó gyermekkorom volt, nincs rá magyarázat: egyszerűen jó volt. Semmire nem volt gondunk, csak a tanulásra, vagyis arra, ami a feladatunk volt – mondta Kövér József, aki jó tanuló volt, így más elvárása a szüleinek sem volt felé. Nem hallgatott igazán senkire, a tanáraira sem, szabad emberként fogta fel a világot.
Édesanyja és édesapja is értelmiségi ember volt, igaz, ő maga egy kőműves mellett is sokat megfordult segédmunkásként, mégis a humánvilág szippantotta be – mint az később kiderült – egy életre.
– A gimnáziumi évek alatt erőltettem a reálvonalat egy ideig, aztán egy iskolaigazgató ráállított a humán részre, és megtetszett – mondta. Nem mellesleg iskolás évei alatt történelemversenyt is nyert, aztán mégis fogorvos lett, maga sem tudja, egészen pontosan miért. Orvosi egyetemre jelentkezett Debrecenbe 1979-ben, de volt egy balul sikerült szóbeli felvételije fizikából, ami átvitte a fogorvosi karra, és ahogy maga vallja, milyen jól sült ez el, hiszen ha nem így történik, akkor ma nem szobrászkodok.
– Hiszek abban, hogy minden összefügg mindennel – mondatja már inkább költői énje Kövér Józseffel, akit elmondása szerint a pozitív dolgok nem hatnak meg, csak a negatívak. Édesapját például, aki évek óta súlyos agydaganattal küzdött, két nappal a patológia vizsgája előtt veszítette el. Mégsem adta fel az állítása szerint falusi léptekkel mérhető nagykállói hangulatból a nagyvárosba bekerülő egyetemista a terveit, álmait, pedig sokszor jött változás az életébe: költözések miatti iskolaváltások, édesapja elvesztése, a csendes világból bekerülés a nyüzsgő, pezsgő életbe úgy, hogy közben zárkózottabb típusú ember hírében állt.
És hogy minden összefügg mindennel? Kövér József gipsztömbökből faragott ki fogakat harmadéves egyetemi hallgatóként, hiszen éppen akkor ez volt a gyakorlati feladat. Majd egy őszi este a fejében megszületett az ötlet: haza kellene vinni egy-egy gipsztömböt, mert vannak jó gondolatai. De szabad volt egyáltalán? Azt mondja, soha nem volt belőle gond: jutott is, maradt is. A fogak után továbbment: apró fejeket faragott gipszből, majd kézfejeket, aztán mikor mit. A gipsz után jött az agyag, a kő, és nem volt megállás. Hősünk" aztán a kicsi fogakból akkorát álmodott, hogy megszületett élete első szobra – Nyíracsádon áll A fohászkodó szerzetes, ami 180 centiméteres, és kőből készült. Mára 20 szobra áll csak Debrecenben.
Azt is megtudhatjuk az élete kapcsán, hogy nehezebb rombolni, mint építeni: ha ugyanis építünk, és hiány adódik az építményben, az javítható, a rombolás az adott állapottól feljebb azonban már nem építhető – gondolja a szakember. Kövér József 2016-ban megkapta Debrecen Csokonai-díját addigi alkotásaiért, melyen ugyan meglepődött, de nagyon jólesett neki. – Az ember hiú, mindig jó, ha dicsérik – fogalmaz szerényen. És mint a cirkuszból jól ismert szlogen: "Van másik!”, nincs vége a sornak, sőt írni kezdett leghamarabb – két verseskötet és három regény szerzője. De ki, mi ihlette? Ő maga sem tudja: nem egy hölgy, nem csalódás, se öröm, se bánat, egyszer csak elkezdett drámákat írni, majd verseket "komponálni". Mai napig is egy-egy mondattal kezdődik író alkotóművészete. – Épp a napokban jutott eszembe egy mondat, már készül is az új regény – mondta. Most meg regény? Bizony, mert úgy vallja Kövér József, hogy vándorolni kell a különböző műfajok között, hiszen egyik ember sem eszi minden nap ugyanazt a levest. Elmélete szerint, ha minden egyes nap ugyanazt a fajta levest ennénk, akkor beszorulnánk egyfajta érzésvilágba, ahonnan nincs menekvés, nincs kiút.
– Minél kifejezőbb szeretnék lenni – ezen dolgozom, az összefüggést pedig nem kell keresni a vállalt munkáim között. Egyszerűen megfogalmazva sokszor attól függ, mibe kezdek, hogy miként ébredek reggel. Ha a kezében nincs fogorvosi fúró, klaviatúra, véső, akkor fejben dolgozik, ötlete van, de szerinte, ha képesek vagyunk gondolkodni – márpedig arra lettünk teremtve –, akkor képesek vagyunk alkotni is.
Azt hinné az ember, ebbe a gazdag sokféleségbe nem fér bele a magánélet, a család. Kövér Józsefnek viszont három gyermeke van, sőt fut és biciklizik is. – Nem kell ezt túldramatizálni, soha nem a hétköznapok sivárságából akartam kiszakadni a művészettel, hisz igencsak színes az életem, több szakmában dolgozom, de a művész is ember, én pedig nem fogorvos vagyok, nem szobrász, nem író, nem festő, hanem elsősorban ember. Kövér József a családjára a legbüszkébb, nem az alkotásaira, azok azonban mégis meghatározzák az életútját, ahogy a hallgatói is, akiket péntekenként tanít a Debreceni Egyetemen. – Próbálom tanítani, nevelni a rám bízottakat. Kell az önkontroll, az önfegyelem, és gondolkodásra kell nevelni az emberiséget – mondta. Mindemellett hozzátette, hogy sokan magának valónak tartják, próbált barátkozni művésztársakkal, de többen dilettánsnak hitték, mára azonban sokak köszönhetik neki a "hollywoodi mosolyt", sőt magát a fogorvosi szakmát is.
Hobbija nincs, a munka a mindene, gondolkodik, a szavaiból pedig kivehető, hallunk még róla, sőt készülőben az új regénye, nincs vége.
Palánki István


















