Óriás világtérképet raknak ki a Szoboszlói úti diákok
![Óriás világtérképet raknak ki a Szoboszlói úti diákok](https://civishir.hu:10013/media/3bc2599d-ec6b-4b80-8b0d-ed1079647434.jpg?size=850)
Nagy munkába fognak a Szoboszlói Úti Általános Iskola diákjai az immár hagyományos nemzetek napja alkalmából. Az intézmény a a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégiumban működő „tekerd!” csoport kezdeményezéséhez csatlakozva egy 300X150 centiméteres világtérkép megalkotását tervezi – LEGO-ból.
Az iskola közösségét a magyar családok mellett jelenleg további kilenc nemzet – amerikai, brit, olasz, indiai, iraki, orosz, mongol, török, kínai – képviselői alkotják, melyek között összekötő kapocs egymás kultúrájának megismerése és elfogadása mellett az angol nyelv. Az iskolában emelt szintű angol nyelvi oktatást valósítanak meg, igen magas színvonalon, gazdag nemzetközi kapcsolatokkal, a valós élethelyzetben való idegennyelv-használatot biztosítva a diákoknak.
A nemzetek napjának célja, hogy bemutatkozzanak a népviseletek, hagyományok, nyelvek és ételek. Debrecen város vezetése, a fenntartó Debreceni Tankerületi Központ, valamint a nemzeteket képviselő nagykövetségek munkatársai elkötelezettek a program mellett, mert tudják, minél jobban megismerik a diákok egymást, annál jobban megértik önmagukat és a világot.
A február 29-i esemény egyik leglátványosabb programja a világtérkép kirakása lesz, aminek tervezése hónapokkal ezelőtt elkezdődött. A tanulók – egymást túllicitálva – elkezdték találgatni, vajon hány ezer LEGO elemből lehet kirakni ekkora méretű képet. A legszerényebb becslés szerint 16 ezer, de van félmilliós becslés is. Van persze olyan osztály is, amelyik nem bízza a véletlenre: komoly területszámítást végzett, így alakította ki véleményét.
![](https://civishir.hu:10013/media/8d42a5cf-1ea0-4d1a-8aa4-9d25b9f10cfb.jpg)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)