Olasz séf édesíti a háziasszonyok hétköznapjait

A szekszárdi Bella Napoli étterem vendégei már jól tudják: a magyar konyha kissé elferdítette avagy saját szájízéhez alakította az olasz életeket. Nincs ez így jól. Alessandr Arena saját vendéglátóhelyén csak hagyományos itáliai ételeket főz, ami azért kínálatban és a minőségben messze meghaladja a mi bolognai spagettinket, amit 5 perc alatt ütünk össze olyan üveges cuccból, amiben a paradicsom csak nyomogban lelhető fel, a tartósítószer mennyiségének hatására azonban még az unokánk is felhasználhatná a maradékot.
Imádja a focit
Alessandro Arena 46 éves: Imola melletti Faenzában született. Kicsi korától tésztát gyúrt az édesanyjával, majd szakácsnak tanult, később a Rimini melletti NATO-bázis pilótáinka főzött. 1991-ben jött Magyarországra édesapjával, aki nyerőautomatákkal foglalkozott. Szekszárdon nyitott éttermet, aztán Budapesten egy delikátesz boltot. Feleségével két fiút nevelnek. Elkötelezett híve és támogatója a focinak.
Több mint tiramisu
Csiszár Jenővel sportberkekben ismerkedett meg, Pécsen. Közös gasztronómiai műsoruk, az Olasz meló itáliai helyszíneket járt be, ahol Sandro helyi alapanyagokből főzött, miközben Jenőt tanítgatta a fogásokra. Kiderült, az olasz konyha nem csak pizzából, spagettiből és tiramisuból áll. A Sandro, az olasz című kulináris élvezet (amiben sármos séfünk ezúttal egyedül áll a vágódeszka mellé) július 10-től látható a Paprika tévén.
















