Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ők az új főnökök, akik az ország legnagyobb egészségügyi intézményét vezetik

| 2021. 02. 02. | 12:10:00
Debrecenben több mint hatezer dolgozó áll a betegek szolgálatában.
Ők az új főnökök, akik az ország legnagyobb egészségügyi intézményét vezetik
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Átvették megbízólevelüket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DE KK) új vezetői. A hétfői ünnepségen Szabó Zoltán, a DE KK új elnöke adta át az okiratokat az alelnököknek, igazgatóknak, osztályvezetőknek és a szervezeti átalakulással létrejött új egységek vezetőinek.

A 2021. január elsejével lezajlott szervezeti átalakulással megalakult a Debreceni Egyetem új Klinikai Központja, amely több mint 6000 dolgozóval áll a betegek szolgálatában

– kezdte ünnepi köszöntőjét a Klinikai Központ új elnöke. Szabó Zoltán kiemelte: a következő hónapokban több fontos, meghatározó feladat áll a központ vezetői, illetve munkatársai előtt.  

Közösen hatalmas felelősségünk van a régió betegellátásában. A név maradt, de ez a Klinikai Központ tartalmában és felelősségében is más, mint az eddigi. A Kenézy Egyetemi Kórház Klinikai Központba való beolvadásával, a járóbeteg- és az alapellátással együtt az ország legnagyobb egészségügyi ellátó szervezete jött létre, ennek megfelelő nagy költségvetéssel, és jelentős felelősséggel

– jelentette ki a hétfői ünnepségen Bács Zoltán kancellár. Az egyetemi vezető emlékeztetett arra: amennyiben végbemegy a modellváltás, akkor augusztus elsejétől új jogállásban, de hasonló felépítésben folytatják a munkát, más tulajdonviszonyok mellett, de továbbra is az Országos Kórházi Főigazgatóság irányításával, esetleg néhány kisebb módosítással.

A DE Klinikai Központ vezetői:

  • Prof. Dr. Szabó Zoltán elnök, DE Klinikai Központ
  • Prof. Dr. Páll Dénes elnökhelyettes, DE Klinikai Központ
  • Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán stratégiai és gazdasági alelnök, DE Klinikai Központ
  • Dr. Balatoni Ildikó koordinációs alelnök, DE Klinikai Központ
  • Dr. Papp Mária konzervatív szakmákért felelős alelnök, DE Klinikai Központ
  • Prof. Dr. Bognár László manuális szakmákért felelős alelnök, DE Klinikai Központ
  • Prof. Dr. Kappelmayer János diagnosztikai szakmákért felelős alelnök, DE Klinikai Központ
  • Dr. Lampé Zsolt központvezető, DE Klinikai Központ Egynapos Sebészeti Központ
  • Dr. Tóth Tibor központvezető, DE Klinikai Központ Járóbeteg Szakellátási Központ
  • Dr. Pályi Anita humánpolitikai és egészségügyi jogi igazgató, DE Klinikai Központ, Humánpolitikai és Egészségügyi Jogi Igazgatóság
  • Ary Zsolt gazdálkodási igazgató, DE Klinikai Központ Gazdálkodási Igazgatóság
  • Gál Mária ápolási és szakdolgozói igazgató, DE Klinikai Központ Ápolási és Szakdolgozói Igazgatóság
  • Seres Judit ápolási és szakdolgozói igazgatóhelyettes, DE Klinikai Központ Ápolási és Szakdolgozói Igazgatóság
  • Ludman István egészségügyi finanszírozás és kontrolling igazgató DE Klinikai Központ Egészségügyi Finanszírozás és Kontrolling Igazgatóság, valamint osztályvezető, DE Klinikai Központ Betegdokumentációs Osztály
  • Józsa Judit egészségügyi beszerzési igazgató, DE Klinikai Központ Egészségügyi Beszerzési Igazgatóság, valamint osztályvezető, DE Klinikai Központ Egészségügyi Beszerzési Osztály
További híreink
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Régi barátja rágyújtotta a házat.
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
A modern FLIRT-vonatokon nem mindig működnek a mosdók. A MÁV válasza megdöbbentő.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Igényfelmérő lap kitöltésével lehet jelentkezni.
Balesetben elhunyt Kathi Béla
Balesetben elhunyt Kathi Béla
A testépítő 46 éves volt.
Autók ütköztek a Nagyerdőn
Autók ütköztek a Nagyerdőn
A debreceni tűzoltók és mentők már a helyszínen.
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy egészségügyi intézményből tűnt el.
Négysávosítás a 4-esen: vételi ajánlat a tulajdonosoknak
Négysávosítás a 4-esen: vételi ajánlat a tulajdonosoknak
Csaknem 400 földterületet vásárolna meg az állam.
Forgalomkorlátozás a debreceni klinikán
Forgalomkorlátozás a debreceni klinikán
A térburkolat cseréje várhatóan két hétig tart.
Forgalomkorlátozás a debreceni klinikán
Forgalomkorlátozás a debreceni klinikán
A térburkolat cseréje várhatóan két hétig tart.
Felújítást terveznek a debreceni gimnáziumban
Felújítást terveznek a debreceni gimnáziumban
Új kazánokat építtetnének be.
Kétmilliós adomány a debreceni alapítványnak
Kétmilliós adomány a debreceni alapítványnak
A sürgősségi betegellátás fejlesztésére is jut belőle.
ALS: közelebb kerültek a betegség legyőzéséhez
ALS: közelebb kerültek a betegség legyőzéséhez
A debreceni kutatás új terápiák fejlesztését segítheti elő.
Felvételi: csúcsot döntött a Debreceni Egyetem
Felvételi: csúcsot döntött a Debreceni Egyetem
A vidéki egyetemek között továbbra is a debreceni a legnépszerűbb.
Pont, mint az álmokban – ez a Debreceni Egyetem
Pont, mint az álmokban – ez a Debreceni Egyetem
Debrecenben ismét ünneppé vált a ponthúzás – LED-fal, kalapok és közösség a sportcampuson.
Este 120 ezer fiatalnak dől el a sorsa
Este 120 ezer fiatalnak dől el a sorsa
Már harmadik éve, hogy több mint 120 ezren jelentkeznek a felsőoktatásba.
Óriási érdeklődés az új debreceni képzés iránt
Óriási érdeklődés az új debreceni képzés iránt
Digitális informatikai felület is segíti a hallgatókat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Hirdetés
Hirdetés
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Hirdetés
Hirdetés