Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter ügyében

| 2013. 07. 19. | 18:43:49
A két hegymászó halála megrendítette az országot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter Kancsendzöngán történt halála miatt, miután Neidenbach Ákos hegymászó feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen – tudta meg a Blikk. A lap pénteki számában Merhej Raulla helyettes szóvivő elmondta: a Legfőbb Ügyészség július 3-án iktatta a feljelentést, amelyet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tettek. Az ügyet a VI. és VII. kerületi ügyészség vizsgálja, feljelentés-kiegészítést rendeltek el. Neidenbach Ákos, a Hegymászóbalesetek című könyv szerzője szerint hibák sorozata vezetett a két sportember halálához. – Milyen expedíció az, amelyik négyfős, abból egy fő, a vezető eleve nem megy a hegyre, mert neki nem ez a feladata?! Maradnak hárman, abból egyikük magashegyi mászásban teljesen tapasztalatlan, ráadásul sosem mászott a többiekkel, és nem is győződtek meg ebbéli képességeiről – mondta a hegymászó, aki szerint Erőss Zsolt volt az egyetlen, aki a szükséges feltételeknek maximálisan megfelelt.

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda kijelentette: elvárja, hogy ha neki nincsenek kérdései a tragédiával kapcsolatban – és tudomása szerint Kiss Péter családjának sincsenek –, akkor másnak se legyenek.

További híreink
Toroczkai: a bűnözőknek „kuss a neve”
Toroczkai: a bűnözőknek „kuss a neve”
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke közölte, a párttól egyetlenegy tisztességes embernek nem kell tartania.
Az EU-ban nőtt a születéskor várható élettartam
Az EU-ban nőtt a születéskor várható élettartam
Olaszország és Svédország a lista élén.
Palackvisszaváltás: országos ellenőrzés kezdődik
Palackvisszaváltás: országos ellenőrzés kezdődik
Megnézik, hogy mindenhol betartják-e a szabályokat.
Egymilliárdot ért volna ez az öt szám
Egymilliárdot ért volna ez az öt szám
Önnek hány találata volt?
Ma már több elhízott gyermek van, mint alultáplált
Ma már több elhízott gyermek van, mint alultáplált
A fiatalok étrendjében manapság nagyon sok a gyorséttermi, egészségtelen étel.
Új hadműveletbe kezd a NATO – jön a Keleti Őrszem
Új hadműveletbe kezd a NATO – jön a Keleti Őrszem
A drónhasználatból fakadó kihívásokra is fókuszálnak.
Ő Charlie Kirk feltételezett gyilkosa!
Ő Charlie Kirk feltételezett gyilkosa!
Információk szerint Tyler Robinson az elmúlt években radikalizálódott.
Elfogták Charlie Kirk feltételezett gyilkosát
Elfogták Charlie Kirk feltételezett gyilkosát
A gyanúsítottat letartóztatták.
Új funkcióval bővült az EgészségAblak
Új funkcióval bővült az EgészségAblak
Az applikáción keresztül naponta két-háromezer ember foglal járóbeteg-ellátásra időpontot.
Kisiklott egy vonat Pest vármegyében
Kisiklott egy vonat Pest vármegyében
Még nem tudni, mi okozta a balesetet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Lehűlés után nyárias idő várható szeptember közepén
Lehűlés után nyárias idő várható szeptember közepén
Ám hajnalban csak 9-10 Celsius-fok lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Miss Universe Hungary: ő a győztes
Miss Universe Hungary: ő a győztes
Dezsényi Kincső képviselheti Magyarországot a Miss Universe világverseny novemberi fináléján.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Kezdődik a hortobágyi madárszínház építése
A projekt teljes elszámolható költsége meghaladja a 4,3 milliárd forintot.
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult
A visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartását vizsgálják.
Megakasztotta a kormány a debreceni lakásprogramot
Muszáj újragondolni az önkormányzati kezdeményezést; októberben szociális bérlakásokat is pályáztatnak.
Bizonytalanság a vérhígító forgalmazása körül
Lejárt a széles körben használt Clexane szabadalmi védettsége, de a szakember szerint nincs ok aggodalomra.
Műfüves pályával gazdagodik Derecske
Hamarosan kezdődik a kivitelezés.
Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben
Közel duplájára nőhet a kínálat.
Támogatott tartalom
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
A rendezvényre a belépés 10 év alatt ingyenes.
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
Találkozzunk, és szórakozzunk Tállyán!
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés