Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére: a kormányhivatalok által folytatott vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e.
Az NKFH szeptember 12-én, pénteken az MTI-vel közölte,
a kormányhivatalok ellenőrzései kiterjednek többek között arra, hogy a visszaváltási díj összege megfelelően és jól láthatóan kerül-e feltüntetésre, a visszaváltási lehetőség a teljes nyitvatartási időben biztosított-e, meghibásodás esetén elérhető-e a kézi átvétel, a fogyasztók egyértelmű tájékoztatást kapnak-e a visszaváltási hely működtetéséről, és hogy a visszaváltási díj visszatérítése a fogyasztó kérésének megfelelően ténylegesen megtörténik-e.
A vizsgálat másik fókuszterülete a zöld állítások jogszerű használata, melyek olyan jelöléseket, kifejezéseket vagy logókat takarnak, amelyek egy termék, szolgáltatás vagy vállalkozás környezetbarát jellegére utalnak.
A fogyasztóvédelmi hatóság az általános környezetbarát jelöléseket ("Fenntartható", "Környezetbarát", "Újrahasznosítható"), valamint a védjegyeket és logókat - például a Környezetbarát termék jelölés vagy az EU Margaréta ökocímke - fogja vizsgálni, de ellenőrizni fogja azok használatának jogszerűségét is.
A vizsgálat kiterjed a hagyományos kereskedelmi egységekre és az online kereskedelmi felületekre egyaránt.
A NKFH kiemelten fontosnak tartja, hogy a fogyasztók pontos és valós tájékoztatást kapjanak a fenntarthatósági szempontokról, és olyan rendszerek működjenek, amelyek valóban hozzájárulnak a környezet védelméhez.









































