Bizonytalanság a vérhígító forgalmazása körül

A gyógyszert fogyasztók körében komoly aggodalmat szült, amikor szárnyra kapott a hír, hogy a közeljövőben megvonhatják a Clexane támogatását, ami jelenleg Magyarország legismertebb, legkeresettebb vérhígítója. A készítményt széles körben használják: sokak számára életmentő kezelés része, operációk előtt és után alkalmazzák és többek között tartósan fekvő betegek is kapják, így érthető a nyugtalanság, amikor az emberek arról hallanak, hogy megemelkedhet az ára.
A központi hivatal válasza
Az esetleges változásokkal kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK) is. A hivatal válasza szerint bevett módszer, hogy az azonos hatóanyagú készítményeket versenyeztetik egymással. Ha több gyógyszer is rendelkezésre áll, a NEAK mindegyikhez azonos támogatási összeget rendel. Így
az a termék, amelynek gyártója nem hajlandó az árcsökkentésre, a betegek számára drágábbá válhat.
A NEAK a hírportálunknak küldött válaszában hangsúlyozta: mindig van olyan alternatív készítmény, amelyért a korábbinál is kevesebbet kell fizetni. A Clexane esetében is ez történt: a szabadalmi védettség lejártával az olcsóbb generikumok, például az Inhixa és a Hepaxane is forgalomba kerültek. A hivatal szerint ezek a Clexane-nal teljesen bioegyenértékűek.
De mit jelent az, hogy egy gyógyszer szabadalmi védettsége lejár? Az a jogi oltalom, amely kizárólagos gyártási és forgalmazási jogot biztosított a szabadalom tulajdonosának (jellemzően a gyógyszergyártó cégnek), megszűnik.
A hivatal arra is felhívta a figyelmet, hogy a Clexane forgalmazója eddig nem élt az árcsökkentés lehetőségével, ám utólag is benyújthat ajánlatot. Ez mérsékelheti, sőt akár meg is szüntetheti a betegek számára tapasztalható áremelkedést.
Mit mond a gyógyszerész?
Hogy eloszlassuk a kételyeket, szakember véleményét is kikértük. A szakgyógyszerész szerint egyelőre semmi nem támasztja alá, hogy a Clexane ára emelkedne vagy hogy kivonnák a forgalomból. – A gyógyszert használók azonban ezt sejtik, és emiatt megnövekedett a kereslet néhány patikában –jegyezte meg. Mint elmondta, egy-egy készítmény támogatásáról, árának változásáról általában a hatályba lépés előtt csupán néhány nappal korábban kapnak tájékoztatást. A generikumok hatásmechanizmusa megegyezik az eredetiével, csupán a csomagolásuk, a gyártójuk és esetleg a patikaszer formája, megjelenése más.
– Az emberi természet olyan, hogy ragaszkodunk ahhoz, amit megszoktunk; csomagoláshoz, formához, színhez. A betegek gyakran úgy érzik, csak az eredeti, a megszokott gyógyszer hat számukra igazán
– fogalmazott.
A szakgyógyszerész a hatóanyag működését is ismertette: a Clexane (hatóanyaga az enoxaparin-nátrium) a kis molekulatömegű heparinok közé tartozik. Kettős hatása van: egyrészt megakadályozza, hogy a meglévő vérrögök tovább növekedjenek, másrészt gátolja az új vérrögök kialakulását. Ezért alkalmazzák többek között műtétek előtt és után, daganatos betegek esetében, szívroham során vagy dialízisnél. A Clexane injekció jelenleg piacvezetőnek számít a kis molekulatömegű heparin hatóanyagot tartalmazó készítmények körében.
A gyógyszertárakban egyelőre nincs hivatalos információ arról, mikor és milyen formában változhat a támogatása vagy a térítési díja, ugyanakkor a betegek már most találkozhatnak a Clexane-nal teljesen bioegyenértékű, de annál kedvezőbb árú alternatívákkal. Ilyen például az Inhixa és a Hepaxane, amelyek a leggyakrabban felírt, négyezer nemzetközi egység/0,4 milliliter hatáserősségű változat esetében normál támogatás mellett 1398 forinttal, emelt támogatás esetén pedig 186 forinttal kerülnek kevesebbe, mint a Clexane. Összességében elmondható, hogy normál támogatás mellett 16-17 százalékos, emelt támogatás esetén pedig 16-48 százalékos árkülönbség mutatkozik a készítmény hatáserősségétől függően.
A generikumok megjelenésekor a betegek gyakran attól tartanak, hogy a jól bevált eredeti gyógyszerhez nehezebb vagy költségesebb lesz hozzájutni. A Clexane esetében most is hasonló félelmek mutatkoznak: több patika, fogyasztó előre felhalmozza a készítményt, nehogy később drágábban jusson hozzá, avagy a patikatermékből hiány legyen a piacon.
A döntés tehát a gyártónál van: ha enged az árakból, a Clexane a jövőben is változatlan feltételekkel elérhető maradhat. Ha nem, akkor a betegeknek a generikumok jelenthetik a biztonságos és kedvező árú megoldást.






















