Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Korán megkapta az első pofont a DEAC

| 2025. 09. 14. | 21:43:06
Balul sült el a debreceniek szezonrajtja.
Korán megkapta az első pofont a DEAC
Mozer (a koronggal) nagy gólt lőtt, de az öröme nem lehetett teljes (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A legutóbbi bajnokság sereghajtója, a Dunaújváros látogatott Derék utcai csarnokba a jégkorong Erste Liga új idényének első debreceni találkozóján, és a meglepetésre a háromból két pontot elvitt.

Már az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, a sok hibával és fegyelmezetlenséggel játszó DEAC pedig csak szenvedett a jégen. A második harmadban a Debrecenbe két év után visszatérő Kulesov hozta még nehezebb helyzetbe csapatát azzal, hogy szándékos ütésért végleges kiállítást kapott, a DEAC-nak pedig öt perc hátrányt kellett kivédekeznie.

A harmadik harmadban már megmutatta az egyetemi gárda, hogy tud hokizni, nagyszerű egyéni teljesítményekből pazar gólok estek, és a félidő derekára átvette a vezetést a DEAC, amely egy percre volt attól, hogy itthon tartsa a három pontot, de a kapus lehozatalával kockázatot vállaló dunaújvárosiak kiegyenlítettek.

A három-három elleni ráadásban egy debreceni védekezési hibát kihasználtak a vendégek, így a plusz egy pont az ő nevük mellé kerül a tabellán.

A DEAC-ra a jövő héten két bajnoki vár: szeptember 19-én, pénteken a Budapest Jégkorong Akadémia vendégei lesznek, majd vasárnap a címvédő Gyergyószentmiklóst látják vendégül.

 Erste Liga, alapszakasz:
DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák 4–5 (1–3, 0–0, 3–0, 0– 1) – hosszabbítás után
Debrecen, 420 néző. V: Dósa, Vincze p., Vincze D., Szabó D.
DEAC: Hetényi (Szeles) – Ph. Kiss, Usztyinyenka / Dobmayer, Mazsuga (1) / Bukor, Haranghy – Mihalik G., Galoha (1), Mozer 1 / Culigin 1, Krutov 1, Senfeld (1) / Szita 1, Kreisz (1), Kulesov / Révész, Simics, Molnár Z. Edző: Artyom Vaszjunyin.
DUNAÚJVÁROS: Bejó – Szécsi, Balázsi / Mikulovich, Kudin (1) / Bánki, Vouksiala – LAWSON 1 (1), Subotic (1), Djumic (1) / IARULIN 2 (1), Zorin 1, Askarov (1) / Cseh, Pinczés 1, Keresztes / Csémi, Kuminka, Strenk. Edző: Hetler Ádám
Kapura lövések: 26–34. Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 6/1.

Mesterszemmel

Artyom Vaszjunyin: – Még nem érkeztünk meg ebbe a bajnokságba, a mai meccsen olybá tűnt, mintha a csapatból többen nem lennének tisztában azzal, hogy elrajtolt az Erste Liga. El kell ismernem, igazságos eredmény született.

Hetler Ádám: – Már Miskolcon is benne volt a bravúr a csapatban, de kétgólos vezetésnél ott adtunk négy gólpasszt az ellenfélnek. Most ez nem történt meg, és lám, nyerni tudtunk. Tapasztalatlan csapatomnak egyszerűen meg kell tanulnia nyerni.

Hirdetés
További híreink
Végre kiszakadt a debreceni gólzsák!
Végre kiszakadt a debreceni gólzsák!
A debreceniek orosz-lett kooperációban oktatták a hazaiakat.
Kis Loki: egy pont idegenből
Kis Loki: egy pont idegenből
Tarpán léptek pályára a debreceniek.
Kétgólos debreceni siker az NB III-ban
Kétgólos debreceni siker az NB III-ban
A DEAC hazai pályán nyert.
Tízgólos debreceni győzelem
Tízgólos debreceni győzelem
Tartja jó formáját a DEAC.
Dzsudzsák bombája sem ért győzelmet a Nagyerdőn
Dzsudzsák bombája sem ért győzelmet a Nagyerdőn
Hiába szerezte meg a vezetést a Debrecen, a győriek tizenegyesből egyenlítettek.
Az Esbjerg legyűrte a Lokit
Az Esbjerg legyűrte a Lokit
A végjátékban a dánok nem hagytak kétséget afelől, hogy melyik az erősebb csapat.
Óriási előnyről kapott ki a szoboszlói
Óriási előnyről kapott ki a szoboszlói
A döntő szettben 5-1-re is vezetett.
Péntek esti frász: újabb DEAC-zakó
Péntek esti frász: újabb DEAC-zakó
A debrecenieknek egyelőre nem megy…
Kereken száz pontot kaptak a debreceniek
Kereken száz pontot kaptak a debreceniek
Viszont a DEAC nem dobott csak 83-at.
Elhunyt Kopeczky Lajos
Elhunyt Kopeczky Lajos
A Telesport riportere, majd húsz évig a Híradó sportkommentátora volt.
Ötven éve örömmámorban úszott Debrecen
Ötven éve örömmámorban úszott Debrecen
Történelmi győzelmet aratott a Dózsa.
Tévés meccset vív a kupában a DVSC
Tévés meccset vív a kupában a DVSC
A debreceniek a Honvédot fogadják.
Végre kiszakadt a debreceni gólzsák!
Végre kiszakadt a debreceni gólzsák!
A debreceniek orosz-lett kooperációban oktatták a hazaiakat.
Péntek esti frász: újabb DEAC-zakó
Péntek esti frász: újabb DEAC-zakó
A debrecenieknek egyelőre nem megy…
Végre magára talál a DEAC?
Végre magára talál a DEAC?
A rekordbajnok látogat Debrecenbe
Ez sem a DEAC vasárnapja volt…
Ez sem a DEAC vasárnapja volt…
A debreceniek még nyeretlenek hazai pályán.
Kétgólos előnyről bukott a DEAC
Kétgólos előnyről bukott a DEAC
A debreceniek a végén leblokkoltak.
A címvédő nem adott esélyt a DEAC-nak
A címvédő nem adott esélyt a DEAC-nak
A debreceniek becsülettel küzdöttek, de ez is kevés volt.
Jóvá tette hibáját a DEAC Budapesten
Jóvá tette hibáját a DEAC Budapesten
Az első idegenbeli meccsüket megnyerték a debreceniek a fővárosban.
Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa
Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa
Így döntött a fegyelmi bizottság.
Szép remények Debrecenben: csatára fel!
Szép remények Debrecenben: csatára fel!
A világ leggyorsabb csapatjátékában komoly babérokra tör a DEAC.
Ehhez a ligához komoly reményeket fűzünk
Ehhez a ligához komoly reményeket fűzünk
Legutóbb bajnoki ezüstöt szereztek a debreceni egyetemisták.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végre kiszakadt a debreceni gólzsák!
Végre kiszakadt a debreceni gólzsák!
A debreceniek orosz-lett kooperációban oktatták a hazaiakat.
Hirdetés
Hirdetés
A szebbik arcát is megmutatja az ősz
A szebbik arcát is megmutatja az ősz
A hét közepétől akár 20 fok is lehet.
Hirdetés
Hirdetés
Kis Loki: egy pont idegenből
Kis Loki: egy pont idegenből
Tarpán léptek pályára a debreceniek.
Gazdaság
Orbán: 3 százalékos hitelprogram a vállalkozásoknak
Legfeljebb 150 millió forintot lehet felvenni.
Járműipari központ lehet a Debreceni Egyetem
Palkovics László szerint ehhez minden adott az intézményben.
Immár billiomosa is van Magyarországnak
Mészáros Lőrinc zsinórban harmadik éve vezeti a listát.
Akár 200 millió forint tőkéhez juthatnak a vállalkozások
A részvételhez online előszűrés szükséges.
Akkumulátortűz a BMW debreceni gyárában
A létesítményi tűzoltóság gyorsan megfékezte a lángokat.
Támogatott tartalom
Compliance mint versenyelőny
Compliance mint versenyelőny
Fókuszban a szabálykövetés jövője – konferenciát rendeznek Debrecenben.
Candlelight koncert a debreceni Nagytemplomban
Candlelight koncert a debreceni Nagytemplomban
A gyertyák meleg fénye, a legismertebb klasszikus dallamok és a helyszín magasztossága együtt teremtenek megismételhetetlen élményt.
Ceasar Doors ajtók a Gulyás Tüzépen
Ceasar Doors ajtók a Gulyás Tüzépen
Stílusos és tartós megoldások minden otthonba!
Magánorvosi centrum nyílik a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben
Magánorvosi centrum nyílik a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben
Beutaló nélkül, rövid előjegyzési idővel fogadják a betegeket.
Hirdetés
Hirdetés