Normál tanrendű iskolákba kerülhetnek az autisták

Olyan mértékben emelkedik az autizmussal élők száma, hogy az oktatásukra kijelölhető intézmények nem bírják tovább a terhelést. Minden bizonnyal ez áll amögött, hogy több tankerület úgy döntött, a normál tanrendű általános iskoláiba irányítja ezeket a gyerekeket – írja a Válasz Online. Azt azonban nem tudni, az extra feladat ellátásához biztosítják-e a szükséges feltételeket is. Elsősorban rengeteg gyógypedagógust.

A tanárok, akik úgy tudják, országos szintű átszervezés készül, attól tartanak, magukra maradnak a plusz feladattal. Mivel a döntésbe nincs beleszólásuk, a portálon keresztül a nyilvánossághoz fordultak.

Az elmúlt hónapokban több állami általános iskola tanári közössége azzal szembesült, hogy a fenntartásukért felelős tankerületek jelezték: tizenöt napjuk van arra, hogy jelezzék, mit szólnak hozzá, hogy a jövőben az intézményük alapfeladatát kiterjesztik az autizmus spektrumzavarral élő SNI-s (speciális nevelési igényű) gyerekek ellátására is. A tanári közösségekből felháborodást és aggodalmat váltott ki a tankerület kijelentő módban megfogalmazott „javaslata”, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy nincs beleszólásuk a döntésekbe. Az újabb terhek mellé pedig általában nem jár extra segítség, jelen körülmények között viszont nagyobb számban megoldhatatlan az autizmussal élő gyerekek ellátása a közoktatásban. A pedagógusok arról értesültek, hogy a tervezett változtatás országos léptékű, ezért a Válasz Online megkereste a Klebelsberg Központot, ahonnan szűkszavú elutasítást kaptak arra hivatkozva, hogy a KK nem lát el intézményfenntartói feladatokat, ezért a kérdésben nem illetékes.

Ezután mind a 60 tankerületnek feltették a kérdést: igaz-e, hogy minden olyan, az adott tankerületi központhoz tartozó általános iskolában ilyen jellegű intézményátszervezésre készülnek, ahol az autizmussal élő gyerekek oktatása eddig nem volt benne a szakmai alapdokumentumban. Érdeklődtek, hányban támogatta a kezdeményezést a tantestület és kap-e az adott tankerület ehhez a módosításhoz plusz forrásokat, biztosítja-e a plusz feladatok ellátásához szükséges eszközöket és humán erőforrást az iskoláknak. A 60-ból 59 tankerülettől beérkező, kitérő válasz egyetlenegy kivétellel betűre megegyezik és így szól: „A tankerületi központ minden évben megvizsgálja intézményeit szakmai-pedagógiai szempontból. Ez minden felelős fenntartó kötelessége és feladata. Ezek az átszervezések a legtöbb esetben nem befolyásolják az iskola kialakult működését, általában adminisztratív jellegűek vagy a meglévő alapfeladatokat bővítik. Szakmai javaslatainkat a felettes szervek felé nyújtjuk be, a véleményeztető eljárást, amennyiben szükséges, a hatályos jogszabályok alapján indítjuk el. Ezek alapján a végső döntést a köznevelésért felelős miniszter hozza meg május 31-éig.”

A rendszer túlterheltsége több tényezőből ered.

Egyrészt abból, hogy rohamosan nő az SNI-s gyerekek száma. Ma Magyarországon 112 ezer sajátos nevelési igényű diák jár óvodába, általános- és középiskolába. 4600 fővel több, mint tavaly ilyenkor. Az általános iskolákban különösen jelentős növekedés figyelhető meg: az SNI-s diákok létszáma egy év alatt közel 2500 fővel emelkedett, így jelenleg 65 416 főt számlál. 72 százalékuk (48 ezer fő) részesül integrált oktatásban, ami azt jelenti, hogy a nappali oktatásban tanuló általános iskolások 9,2 százaléka sajátos nevelési igényű. Az SNI-s általános iskolások 69 százaléka küzd súlyos tanulási-, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral (BTMN-es gyerekek száma az elmúlt 15 évben a háromszorosára nőtt), 8,5 százalékuk enyhén értelmi fogyatékos és 10 százalékukat diagnosztizálták autizmus spektrumzavarral. Hogy viszonyítani tudjunk: Magyarországon az autizmussal diagnosztizált gyerekek száma tavaly elérte a tíz évvel korábbi háromszorosát, de az arányuk nem csak itthon, világszerte is nő. Egy friss amerikai felmérés szerint már minden harmincötödik gyerek érintett.

Ebből értelemszerűen következik, hogy rohamosan nő az igény gyógypedagógusokra, akik azonban már eddig is csak utazó rendszerben voltak képesek mindenhol jelen lenni a közoktatásban, de a fejlődésükhöz szükséges, nekik járó, előírt rehabilitációs órákkal így sem mindig bírták ellátni a gyerekeket.

Az SNI-s ellátórendszer túlterheltségének másik oka, hogy kevés a szakember. Hiába nő évről évre a gyógypedagógusok száma, még mindig messze elmarad attól, amennyire igény lenne. Ez részben annak köszönhető, hogy sokan a magánszférában helyezkednek el. Azoknak, akik az állami rendszerben nem jutnak (elég) fejlesztéshez, rengeteg fejlesztőház létesült, ahol ezek a szakemberek sokkal jobb feltételek között tudnak dolgozni. Sok szülő nem tudja, hol érvényesíthetné a gyerekek jogait, pedig ha az iskola nem tud ellátást biztosítani és a szülő közbenjár, a tankerület kifizeti, hogy egy gyógypedagógus megtartsa azt az órát, ami elő van írva a gyereknek.

A harmadik tényező, ami az SNI-s ellátórendszer túlterheltségéhez vezetett, kétségkívül az, hogy egyre jobb eszközökkel és egyre hatékonyabb diagnosztikai eljárásokkal vizsgálják a gyerekeket, akik közül így egyre többen jutnak diagnózishoz. Arra a kérdésre, miért sokszorozódott meg az autizmus spektrumzavarral érintett gyerekek száma, nyilván nemcsak a diagnosztikus eszközök fejlődése a magyarázat, de a kiváltó okok még mindig nem világosak.

Azoknak a gyerekeknek, akik integrálható SNI-kódot kapnak a diagnóziskor, valóban a közoktatásban lenne a helyük. Ma azonban legtöbbször még azon szerencsések esetében sem valósul meg valódi integráció, akik bejutnak azokba az iskolákba, amelyek az alapdokumentumuk és a pedagógiai programjuk szerint nyitva állnak előttük. A gyógypedagógusok korlátozott száma és jelentős túlterheltsége miatt ugyanis általában az ő ellátásuk is csak annyiban merül ki, hogy a számukra előírt néhány órában megkapják a fejlesztéseket.