Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A svájci indexálás visszaállítását ígéri a DK

MTI | 2025. 11. 14. | 13:36:33
Dobrev szerint velük járnának jól a nyugdíjasok.
A svájci indexálás visszaállítását ígéri a DK
Dobrev Klára (Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Amíg a baloldal jelentős nyugdíjemelést hajtana végre, addig a jobboldali pártok továbbra is a nyugdíjasokon akarnak spórolni – mondta november 14-i, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Dobrev Klára a bal- és a jobboldal nyugdíjprogramjai közötti legfontosabb különbségnek nevezte, hogy amíg a Fidesz és a TISZA Párt is megtartaná a jelenlegi, infláción alapuló, de "azt sem elérő" nyugdíjszámítást, addig a DK visszaállítaná ezen járandóságok svájci indexálását. Emellett a DK a jobboldali pártoknál jóval magasabb, legalább havi 145 ezer forintos minimálnyugdíjat vezetne be – hangsúlyozta az EP-képviselő.

Az ellenzéki politikus azt is kijelentette, hogy a baloldal azonnali és jóval nagyobb nyugdíjemelést hajtana végre, mint a jobboldali pártok. Ennek részleteit ismertetve arról beszélt, hogy a 150 ezer forint alatti nyugdíjakat ötven, míg a 150-250 ezer forintos járandóságokat átlagosan 25 százalékkal növelnék.

A politikus úgy számolt, hogy egy havi 80 ezer forintos nyugdíjat a DK havi 145 ezerre, a TISZA Párt 120 ezerre, a Fidesz pedig 81 ezer 520 forintra emelne. Hozzátette, hogy a 150 ezres nyugdíjakat a Demokratikus Koalíció több mint 80 ezer, a Fidesz 2885, a TISZA Párt azonban egyetlen egy forinttal sem növelné.

Dobrev Klára azt is hangoztatta, hogy a DK programja az átlagnyugdíjak esetében is jobb megoldást kínál, mint a jobboldali pártoké.

További híreink
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
Érettségizők, kezdődik!
Érettségizők, kezdődik!
Országszerte 148 ezer diák nagy napja érkezik el. Szurkolunk!
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
A leendő honvédelmi miniszter azt mondta, rövid időn belül minden ügyet kivizsgálnak.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Ennek oka az energiaárak emelkedése.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
A neveket Gulyás Gergely jelentette be.
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
A férfit megszúrták. A főorvos eddig példa nélküli beavatkozást hajtott végre. +Videó
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
A leendő honvédelmi miniszter azt mondta, rövid időn belül minden ügyet kivizsgálnak.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Ennek oka az energiaárak emelkedése.
Hirdetés
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés