Munkatársa adataival vásárolt telefont egy konyári

Munkatársa adataival élt vissza az a férfi, aki mobiltelefon előfizetést kötött a kollégája nevére, de aztán nem fizette a számlákat, így csalás miatt kell a bíróságon felelnie.
A vádirat szerint a Komádiban élő elkövető ismeretlen módon megszerezte a munkatársa személyes adatait, majd a férfi hozzájárulása nélkül 2021. október 20-án az otthonából telefonos ügyfélszolgálat útján készülékvásárlással együtt mobiltelefon előfizetést kötött a munkatársa személyes adataival, valamint a saját lakcímének megadásával.
A vádlott azonban nem fizette a számlákat, ezért a szerződésen szereplő kollégájával szemben a felgyűlt, közel 300 ezer forint tartozás miatt végrehajtási eljárás indult.
Az elkövető a távközlési társaságot a valótlan adatokkal való szerződéskötés által megtévesztette, munkatársának pedig az adataival visszaélve jelentős érdeksérelmet okozott. A szerződésen szereplő férfi a tartozást kifizette a társaságnak, de a vádlott ezt nem fizette meg részére.
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő férfit kisebb kárt okozó csalás és személyes adattal visszaélés vétségével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Berettyóújfalui Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki, a felfüggesztés próbaidejére rendelje el a párfogó felügyletét, továbbá kötelezze a sértett kárának megfizetésére.


















































