Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megnevezte Zámbó Jimmy gyilkosát!

| 2010. 08. 13. | 12:13:23
Magyarország – A többórás kihallgatáson Hullé Éva szemtanú elismerte a nyomozóknak: 2001-ben hamisan tanúskodott. Akkor azt állította, hogy véletlenül, Zámbó Jimmy kezében sült el a fegyver. Most azonban a Blikk szerint megnevezett egy elkövetőt.
Megnevezte Zámbó Jimmy gyilkosát!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hullé Éva csütörtök reggel tolószékben érkezett az előre egyeztetett időpontban megtenni vallomását - értesült a Blikk. Az amputált végtagokkal élő szemtanú állítása szerint már hat éve tervezi, hogy feltárja a hatóságoknak a Zámbó Jimmy halála éjszakáján történteket. A lap úgy tudja, hogy a szemtanú orvosi leleteivel érkezett a nyomozókhoz, akiknek kora délutánig beszélt, de még várható egy újabb meghallgatás. Azt már a szemtanú lakásában tarják, mert a nő rosszul lett a vallomás közben, inzulininjekciót kellett beadnia magának.

- Sokkos állapotba kerültem Jimmy halála után, nem voltam annál a vallomásnál beszámítható, amit akkor tettem. Pszichiáter is kezelt, majd kiderült, a trauma miatt súlyosabb neurológiai eredetű betegségeim lettek. Bár hat éve elhatároztam, hogy vallomást teszek, éveket töltöttem kórházban. A sorozatos bénulás, amputációk, két klinikai halál után nem voltam önálló. Majdnem tíz éve lelkifurdalással élek, nem bírtam a hallgatást - nyilatkozta a Blikknek.

A nő írásban is elismerte, hogy 2001-ben hamisan tanúskodott, és ennek vállalta minden jogi és erkölcsi következményét. - Rákérdeztek arra is, kapok-e valakitől pénzt azért, amit most csinálok. Soha semmilyen újságtól vagy televíziótól nem kaptam pénzt, ahogyan most sem. A nyomozóknak megmondtam, kinek a kezében sült el a fegyver, megneveztem a tettest, de nyilvánosan nem tehetem, amíg fel nem hatalmaznak rá - mondta.

Abban az esetben, ha Hullé Éva az állítását bizonyítékokkal is képes alátámasztani, előfordulhat, hogy a rendőrség előveszi az ügyet. De csak akkor, ha Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban olyan információkat képes szolgáltatni, amelyek eddig nem merültek fel, vagy a nyomozó hatóság nem tudta kivizsgálni az ügyet. Az eset kilenc évvel ezelőtt történt, az elévülés egy ilyen ügyben tizenöt év, vagyis van rá esély, hogy újranyissák a Jimmy halálával kapcsolatos aktát - nyilatkozta a Blikk ügyvédje, dr. Kamarás Péter.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Bekérették Magyarország kijevi nagykövetét.
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak.
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Eddig több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel.
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
A kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – mondta.
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
A választást május 28. és június 1. között online folytatják le.
Az új pápa már járt Magyarországon
Az új pápa már járt Magyarországon
Ferenc pápa delegációjának tagja volt.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Először választottak amerikai pápát
Először választottak amerikai pápát
Robert Francis Prevost XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
A konklávé második napján máris dűlőre jutottak a bíborosok.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Bekérették Magyarország kijevi nagykövetét.
Hirdetés
Hirdetés
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak.
Új kapuk nyílhatnak Berekböszörményben
Új kapuk nyílhatnak Berekböszörményben
A csonka toronytól a villamosig – történelmi emlékhelyek és modern közlekedés lehetősége villan fel.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés