Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Máté Csaba megtartotta a székfoglalóját Debrecenben

| 2024. 09. 03. | 13:45:21
A DVSC új vezetőedzője érzi a felelősséget.
Máté Csaba megtartotta a székfoglalóját Debrecenben
Máté Csaba (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Makray Balázs, a DVSC ügyvezetője és Máté Csaba, a DVSC új vezetőedzője fogadta az újságírókat szeptember 3-án, kedden a Nagyerdei Stadion sajtóközpontjában.

Előbbi az edzőváltás kapcsán elmondta, mi vezetett idáig. Bár az elmúlt két év a DVSC életében sikeres korszaknak tekinthető – a DVSC edzői örökrangistáján Blagojevic a legjobb külföldi –, a két év hosszú idő, és úgy érezte a klubvezetés, hogy valami már nem működik. Ekkor mérlegelni kellett a helyzetet, s miután a klub szempontjai az elsők a vezetés számára, a váltás mellett döntöttek.

Makray kiemelte, hogy nem konkrétan az Újpest elleni fiaskó okozta az edzőváltást, hanem az a tendencia, ami kirajzolódni látszott, vagyis a felefelé ívelő pálya megszakadt, és a csapat – mondhatni – lejtmenetbe került. Ennek pedig az Újpest elleni bajnoki előtt is volt már jele.

„Meggyőződésünk, a DVSC-nek a helye továbbra is a magyar bajnokság élmezőnyében van, ezért úgy gondoltuk, olyan edzőre van szükségünk, aki képes a Lokit a nemzetközi porondra vezetni. Máté Csaba volt az első a listán, aki nagy örömünkre igent mondott, noha más komoly ajánlatai is voltak. Tudja, mit vállalt, nevezetesen azt, hogy nem egyszerű a DVSC edzőjének lenni, de mi tudjuk, hogy alkalmas a céljaink elérésére”

 – jegyezte meg az ügyvezető.

Makray Balázs (Fotó: Cívishír)

Elhangzott, Blagojevic menesztése után gyorsan történt minden, és amikor befutott a debreceni ajánlat, Máté Csaba külföldre készült pályaedzőnek, már a repülőjegye is a zsebében volt. A DVSC kispadjáért azonban lemondott a külföldi munkavállalásról.

„Debrecenben tradíció a saját nevelésű játékosok szerepeltetése, ez továbbra is cél, de ugyanolyan fontos az eredményesség is, a nemzetközi porondot célozzuk meg mindkét fronton, a Magyar Kupában és a bajnokságban is.

–  beszélt a vállalásáról a Loki új vezeteőedzője, aki bemutatta a stábját is. Blagojeviccsel együtt ugyanis a három szerb pályaedző is távozott Debrecenből.

„Tisztában vagyunk, hogy Debrecent büszke lokálpatrióták lakják, ezt tiszteletben tartva érkezünk meg a stábommal. Az egyik segítőm Éger László lesz, akit aligha kell bemutatni a DVSC-szurkolóknak, a másik segítőm a fiam, Máté Roland, akivel együtt dolgoztunk a Ferencvárosnál, és már régóta az FTC utánpótlásában dolgozik, minden képesítése megvan, nyelveket beszél”

 – mutatta be az újonnan érkezőket Máté Csaba. Hozzátette: Dombi Tibor DVSC-s legendára és Balogh János kapusedzőre egyaránt számít, mindkettőjüket jól ismeri, és tudja, milyen nagy hatással vannak a debreceni szurkolókra, a stáb pedig Palla Zsolt erőnléti edzővel teljes – újságolta az Loki új vezetőedzője.

„A Loki múltja komoly felelősséggel ruházza fel minden edzőt, itt a közönség azt várja el, hogy a csapat támadószellemű futballt játsszon, nekünk is ennek kell megfelelni”

 – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen játékstílust preferál.

„Miért éppen Debrecen? Éreztem, hogy engem szeretnének, és ha egy edző érzi a bizalmat, akkor jó munkára lehet képes”

– mondta arra felvetésre, hogy miért a piros-fehéreket választotta a külföldi munka helyett.

Máté Csaba (Fotó: Cívishír)

Máté Csaba tíz mérkőzés erejéig vezette sikeresen a Ferencvárost, aztán mégsem maradhatott a zöldek vezetőedzői posztján. Úgy fogalmazott, hogy akkor azt csalódottan élte meg, de a múltat lezárta, most pedig a debreceni munkára összpontosít minden idegszálával.

Máté Csaba első bevetése Békéscsabán lesz, ahol kupamérkőzést vív a DVSC, majd a Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnoki vár rá és a csapatára. A lehetőség tehát rögtön adott a bizonyításra!

BeA

Hirdetés
További híreink
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Hazája élvonalbeli bajnokságában is játszott.
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Pedig ez még csak a selejtező első fordulója volt.
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
A fehérorosz hokis újabb egy évig a DEAC-ot erősíti.
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
A Campus mellett sportfesztivált is rendezett az egyetem.
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
A magyar válogatottban 1967 és 1972 között 52 alkalommal lépett pályára.
A DVSC-től igazolt a DEAC
A DVSC-től igazolt a DEAC
Debrecenen belül cserélt klubot.
Hamburg: negyeddöntőben a szoboszlói játékos
Hamburg: negyeddöntőben a szoboszlói játékos
Könnyed sikerrel jutott tovább.
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Egy rutinos védő is elhagyja a DEAC-ot.
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
Összecsapott egymással a két debreceni csapat.
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Hazája élvonalbeli bajnokságában is játszott.
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Pedig ez még csak a selejtező első fordulója volt.
A DVSC-től igazolt a DEAC
A DVSC-től igazolt a DEAC
Debrecenen belül cserélt klubot.
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
Összecsapott egymással a két debreceni csapat.
Korhut Mihály, akiről a kislánya levette a szemellenzőt
Korhut Mihály, akiről a kislánya levette a szemellenzőt
A debreceni ikon visszavonult. Interjú.
A DVSC-től igazolt a Fehérvár
A DVSC-től igazolt a Fehérvár
A debreceniek az utolsó bajnokin ejtették ki a Vidit.
Klub-vb: nagy pofont kaptak a párizsiak
Klub-vb: nagy pofont kaptak a párizsiak
Az esélyesebb csapat vereséget szenvedett.
Újabb felkészülési meccsen kapott ki a Debrecen
Újabb felkészülési meccsen kapott ki a Debrecen
Pallagon lépett pályára a Loki.
Magyar Kupa: Nógrádban kezd a Debrecen
Magyar Kupa: Nógrádban kezd a Debrecen
Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
A korábbi debreceni ikon nem lesz újra NB I-es játékos.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Hirdetés
Hirdetés
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
A debreceni politikus ellenőrizte.
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Campus Job Street: keresd a Richtert!
Mindenki megismerheti, milyen is kutatónak vagy gyógyszerkészítőnek lenni.
Újabb féléves csúcson a használtautó-piac
A kedvenc továbbra is az Opel.
Nagy István: a magyar gazdák pénzét Ukrajnába viszik
Az Európai Unió hétéves költségvetésének tervezete egyértelműen ukránbarát költségvetés - így a miniszter.
Lakáshitel-program: újabb részletek derültek ki
Legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal felvehető lesz.
Kínai „agyat” kapnak a debreceni BMW-k
A BMW ezzel a lépéssel követi a Mercedes-Benz példáját.
A KSH szerint ennyi a nettó átlagbér
A bruttó 9,0, míg a nettó 8,9 százalékkal emelkedett egy év alatt - írják.
Támogatott tartalom
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Játékokkal, kvízzel várják az érdeklődőket.
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Hirdetés
Hirdetés