Másfél milliárdra büntethetnek egy kokadi férfit
Lepkeirtásért 1,5 milliárd forintra büntetnének a Hajdúságban egy kokadi gazdát, mert, amikor saját telkén engedéllyel ritkította meg a bokrokat, több ezer értékes lepkehernyót irtott ki az ügyészség szerint – olvasható a Blikkben. A lap pénteki számában azt írta, a ritkítás után néhány hónappal a nemzeti park egyik természetvédelmi őre jelentette fel a gazdát. A rendőrség és a Hajdú-Bihar Megyei Erdészeti Igazgatóság visszadobta az ügyet, a környezetvédelmi főfelügyelőség viszont lecsapott. A szakértő az irtás után fél évvel ugyanis kiszámolta, hogy a gazda gépeinek összesen 6 ezer keleti lápi bagolylepke hernyója esett áldozatul, amely egyetlen darabjának eszmei értéke 250 ezer forint. Így az okozott kárt 10 milliárd forintban állapították meg. A gazda ügyvédje képtelen túlzásnak nevezte a követelést.
– A 10 milliárdos károkozás a kolontári vörösiszap-katasztrófához mérhető. Álláspontunk szerint az ügyészség egy amatőr természetbúvár feltételezésére hagyatkozik, az okozott kárt nem tudják bizonyítani – mondta Zeke László, a gazda ügyvédje.


















