Hirdetés
Lezárt akta: halálos balesetet okozott a 4808-as úton, beismerte tettét
police.hu | 2024. 06. 19. | 13:56:26
Hosszúpályiba tartott a sofőr, amikor áttért a szemközti sávba.

A sofőr nem élte túl (Fotó: rendőrség)
Tehergépkocsival tartott Hosszúpályiba egy 26 éves férfi tavaly augusztus 12-én reggel, amikor áttért a szemközti sávba. Nekicsapódott egy másik járműnek, amiben ketten utaztak. A személyautó az ütközés miatt lesodródott és az árokba hajtott.
Sofőrje a helyszínen életét vesztette, utasa súlyosan megsérült.
A rendőrök a teherautó vezetőjét előállították, majd halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt kihallgatták. Elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya lezárta a nyomozást, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Hirdetés
További híreink

Változás a Debrecen–Tiszalök vasútvonalon
Olykor pótlóbuszok közlekednek.

Őrjöngő hajdúszováti férfit vittek el
A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták, a bíróság pedig letartóztatta.

Megtévesztették a böszörményi tűzoltókat − kétszer is
Feleslegesen vonultak Hajdúhadházra.

Vihar: Debrecenből rengeteg kárbejelentés érkezett
A károk felét gyorsított eljárásban rendezték.

Álmosdon minden kő a helyére kerül
Játszótér, iskolafelújítás, térkövezés, útalap – a fejlesztések már a hétköznapokat formálják.

Veréssel fenyegetőzött a nádudvari iskola előtt
A nő ellen vádat emeltek.

Senki nem akar lakótelepet építeni a Tócóvölgyben
Lejárt a határidő, nem tudtak nyertest hirdetni, de lesz folytatás.

Karambol a sztrádán, Debrecen közelében
Mentők is érkeztek a baleset helyszínére.

Halálos baleset történt Hajdúböszörményben
Helyszínelnek a rendőrök.

Súlyos baleset az M35-ösnél, Debrecen felé
Az autópálya érintett szakaszát egy időre teljes szélességében lezárták.

Az anyjával és a párjával ment rabolni Biharkeresztesen
Vitték a tévét és a centrifugát is.

Megújul Mikepércsen a hivatal és környezete
Keresik a kivitelezőt.

Őrjöngő hajdúszováti férfit vittek el
A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták, a bíróság pedig letartóztatta.

A debreceni toronyház felrobbantásával fenyegetőzött
Egy utcai fülkéből érkezett a hívás.

Percek alatt elfogták Debrecenben a botcsinálta tolvajt
Kiderült, három körözés is érvényben van ellene.

Veréssel fenyegetőzött a nádudvari iskola előtt
A nő ellen vádat emeltek.

Halálos baleset történt Hajdúböszörményben
Helyszínelnek a rendőrök.

„Campus-bérleteket” árult a debreceni fiatal
Többeket átvert.

Huszonhat debreceni helyszínen firkáltak
Az ügyészség vádat emelt két fiatal ellen.

Az anyjával és a párjával ment rabolni Biharkeresztesen
Vitték a tévét és a centrifugát is.

Súlyos bűncselekmény, amit a debreceni fiatalok elkövettek
Szórakozásból közlekedési táblákat rongáltak.

Legyen gyanús, ha a Magyar Nemzeti Banktól telefonálnak!
Ne adjon meg bizalmas adatokat!

Bedrogozva okozott balesetet az M35-ösön
Vádat emelt a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség.

Drónt vetettek be Derecskénél
A 47-es főúton tartottak ellenőrzést a rendőrök.
Hirdetés
Olvasta már?

A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.

Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
A debreceni politikus ellenőrizte.

Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Gazdaság
Campus Job Street: keresd a Richtert!
Mindenki megismerheti, milyen is kutatónak vagy gyógyszerkészítőnek lenni.
Újabb féléves csúcson a használtautó-piac
A kedvenc továbbra is az Opel.
Nagy István: a magyar gazdák pénzét Ukrajnába viszik
Az Európai Unió hétéves költségvetésének tervezete egyértelműen ukránbarát költségvetés - így a miniszter.
Lakáshitel-program: újabb részletek derültek ki
Legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal felvehető lesz.
Kínai „agyat” kapnak a debreceni BMW-k
A BMW ezzel a lépéssel követi a Mercedes-Benz példáját.
A KSH szerint ennyi a nettó átlagbér
A bruttó 9,0, míg a nettó 8,9 százalékkal emelkedett egy év alatt - írják.
Támogatott tartalom

Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Játékokkal, kvízzel várják az érdeklődőket.

Suzuki S-CROSS-t venne tartós bérletbe a DKV
Beszerzési hirdetménye

Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.

Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!