Hirdetés
Kövér László 60 éves lett
| 2019. 12. 29. | 15:46:00
1959. december 29-én született.

A 60. születésnapját ünnepli az Országgyűlés elnöke.
Kövér László magyar jogász, politikus,1959. december 29-én született, Pápán. 1988-ban a Fidesz alapító tagja. 1990-től országgyűlési képviselő, 2010-től az Országgyűlés elnöke, 2012-ben rövid ideig ügyvezető államfőként látta el a köztársasági elnöki teendőket. Szigetszentmiklóson lakik.
Az általános és a középiskolát szülővárosában végezte el, 1978-ban érettségizett a pápai Türr István Gimnázium és Kollégiumban, majd 1986-ban szerzett diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán.
Nős, felesége 1987 óta Bekk Mária néprajz–történelem szakos középiskolai tanár, jogász, 2004-től Tököl jegyzője, 2013-tól a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője.
További híreink

Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.

Egy év börtönre ítélték a boszniai szerb elnököt
Dodikot hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltották.

Budapest Büszkeség: kihallgatták Karácsony Gergelyt
A főpolgármester szerint olyan politikai öngólt még senki nem rúgott, mint Orbán Viktor.

Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot.

Több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyvet
Megkezdődött a kiszállítás.

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
16 vármegye több mint 350 településén.

Dopeman is téma volt a kormányinfón
Az újságírók idéztek is a rappertől.

Az ország felén van nagyfokú mezőgazdasági aszály
Elsősorban az Alföldön.

Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9.

Magyarország tortája: íme a győztesek
A versenyt 19. alkalommal írták ki.

Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.

A külföldön dolgozók is felvehetik a lakáshitelt
Otthon Start: szeptembertől indul.
Olvasta már?

Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.

Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.

Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
A külföldön dolgozók is felvehetik a lakáshitelt
Otthon Start: szeptembertől indul.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom

Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.

Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.

Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.

Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.