Komoly tétért versenyeznek a fiatal kutatók Debrecenben
![Komoly tétért versenyeznek a fiatal kutatók Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/cf7bc892-7580-4879-b80d-b82030971bfe.jpg?size=850)
Az orvos- és egészségtudományi kutatásokat végző hallgatók mutatják be eredményeiket a Debreceni Egyetemen szerdán kezdődött tudományos diákköri konferencián. A háromnapos rendezvényen több mint háromszáz előadás hangzik el. A helyi TDK-n legjobban teljesítő hallgatók jövőre az országos konferencián képviselhetik az intézményt.
- Véleményem szerint a tudományos diákkör a tehetséggondozás legmagasabb szintű eszköze. Hiszek abban, hogy akik még hallgatóként megismerkednek a tudomány módszertanával és megküzdenek azzal, hogy a problémákat saját maguk oldják meg, azok egészen más szakemberekké válnak, mint azok, akik ebben nem vettek részt. Megtanulják kritikusan szemlélni a tudományos közleményekben, tankönyvekben megjelenő adatokat, információkat és képesek lesznek önálló döntéseket hozni – mondta köszöntőjében Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, illetve az Orvos- és Egészségtudományi Szakmai Bizottság elnöke a konferencia szerdai megnyitóján.
![](https://civishir.hu:10013/media/76aa4b09-7df7-41b4-bb06-f607784e74be.jpg)
Az orvos- és egészségtudományi tudományos diákköri konferencián az Általános Orvostudományi, az Egészségtudományi, a Gyógyszerésztudományi és a Fogorvostudományi Kar hallgatói vesznek részt. A rendezvényen szerdától péntekig több mint háromszáz előadás hangzik el, 34 tagozatban (többek között: aneszteziológia és intenzív terápia, sürgősségi betegellátás, szülészet-nőgyógyászat, szemészet, urológia, primer prevenció, védőnői prevenció, dietetika, fogorvostudományok, bőrgyógyászat, gyógyszerészi kémia, gyógyszeranalitika, farmakognózia). A tízperces előadást ötperces vita követi.
- A konferencián a hallgatók gyakorlatot szerezhetnek az előadásban és a vitában is. Ennek köszönhetően a való életben is határozottan, magabiztosan tudnak majd válaszolni a felmerülő kérdésekre, problémákra – emelte ki Panyi György egyetemi tanár, az ÁOK Tudományos Diákköri Tanács elnöke.
A TDK előadásokat az adott tagozat bírálóbizottsága értékeli. Pontozzák többek között az információtartalmat, az eredmények bemutatását, az előadás minőségét, az ábrák érthetőségét és a vitakészséget. A bírálók különleges figyelmet fordítanak arra, hogy az előadásban bemutatott eredmények mennyiben tekinthetők a hallgató saját munkájának. A bizottság tagjai a pontozástól függetlenül arról is döntenek, hogy az elhangzott előadást elfogadják-e a diplomamunka jeles eredményű védéseként.
Az idén és a jövő februárban megrendezett helyi TDK konferenciákon bemutatott előadások közül a Tudományos Diákköri Tanács 2025-ben választja ki a 37. OTDK résztvevőit.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)