Kis híján tragédiába torkollott a bocskaikerti italozás

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az ittas és indulatos vádlott, valamint testvére ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.
A vádirat szerint az idősebb vádlott gyermekkori barátja a sértett, akivel 2023. július 21-én dél körüli időben Bocskaikertben, az utcán összetalálkozott, majd mindketten elmentek a vádlott házába, ahol a konyhában egészen estig nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztottak.
19 óra körül közöttük heves szóváltás alakult ki, az idősebb vádlott rátámadt a sértettre, őt tenyérrel és ököllel is több esetben megütötte az arcán, aminek következtében a sértett a helyiségben lévő ágyra esett. Az idősebb vádlott ezt követően ráült a férfi mellkasára és ököllel újra megütötte a fejét, majd ezután fojtogatni kezdte.
Ebben az időben lépett be a konyhába a fiatalabb vádlott, akit testvére azonnal felszólított arra, hogy az asztalról adja oda neki a kést. A testvére először vonakodott, de aztán felvette az asztalról a körülbelül 19 centiméter pengehosszúságú kést és azt átadta a testvérének, aki azzal újra rátámadt a sértettre és mellkason, illetve csípőtájékon szúrta. A második szúrás után a kés kiesett a vádlott kezéből, ezért újra felszólította a testvérét, hogy azt vegye fel és ő is szúrja meg a sértettet. A fiatalabb vádlott testvére többszöri felszólítására a kést magához vette és azzal a sértett irányába hadonászott, azonban a köztük lévő nagy távolság miatt sérülést nem okozott a sértettnek.
Ezt követően a sértettnek sikerült kimenekülnie a házból és egy közelben lakó rokonához ment, ahol hozzá mentőt hívtak és értesítették a rendőrséget. Az idősebb vádlott felszólítására testvére összeszedte a házban található nagyméretű késeket és azokat az udvaron elrejtette.
A bántalmazás következtében a sértettnek testszerte keletkeztek sérülései, melyek részben 8 napon túl gyógyulóak voltak. Figyelemmel a bántalmazás kitartó jellegére és módjára, a használt eszközre és a sérült testtájékokra, fennállt a reális esélye életveszélyes sérülés kialakulásának. Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő idősebb és a szabadlábon védekező fiatalabb vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat – melyet az idősebb férfi tettesként, fiatalabb testvére pedig bűnsegédként követett el – a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a letartóztatásban lévő vádlottat a törvényszék börtönbüntetésre ítélje és mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától, míg fiatalabb vádlott-társát szintén börtönbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását próbaidőre függessze fel, továbbá az elkövetéshez eszközként használt kést kobozza el.






























