Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kínaiaké a Debrecen melletti pihenőközpont

| 2023. 03. 07. | 10:08:00
Elkelt a Víg-Kend Major.
Kínaiaké a Debrecen melletti pihenőközpont
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint tíz éve már, hogy bezárt az egykor közkedvelt pihenőközpont, a Víg-Kend Major, amely számos nagy sikerű rendezvény, nyári tábor helyszíne volt. Hogy lesznek-e ott még hasonló események, azt egyelőre nem lehet tudni. A 6,2 hektáros területet, rajta a központi épülettel, ahol étterem is működött, 2011 augusztusában bírósági árverésen vásárolta meg a budapesti az INNOVA-INVEST Pénzügyi Zrt. A tulajdonosváltásra akkor azért került sor, mert a központot korábban üzemeltető céggel szemben az adóhivatal tartozások miatt felszámolási eljárást kezdeményezett. A Víg-Kend Major az új tulajdonos megjelenésével egy időben végleg be is zárt. Az INNOVA-INVEST Zrt. nem titkolt célja volt, hogy továbbértékesíti az ingatlant: két évvel ezelőtt 363 millió forintért hirdették a 62 ezer négyzetméteres parkot és a hozzá tartozó épületeket.

Vadregényes környezet, tiszta levegő, nyugalom. Minden adott a tökéletes kikapcsolódáshoz, pihenéshez, feltöltődéshez

– írták a hirdetésben.

Azt, hogy végül mennyiért kelt el, nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy 2022 nyarán új tulajdonosa lett a pihenőközpontnak, miután, a tulajdoni lap adatai szerint, egy szintén fővárosi cégnek, a D. Duna Laien Kft.-nek értékesítették az ingatlant. A tulajdonjogot tavaly júliusban jegyezték be a földhivatalnál. Az INNOVA-INVEST Zrt. illetékese magát az adásvétel tényét érdeklődésünkre megerősítette, ennél többet azonban nem árult el az ügylet részleteiről.

De kik is az új tulajdonosok?

Az Opten céginformációs adatbázis szerint a D. Duna Laien Kft-t 2022-ben három, budapesti lakhellyel rendelkező kínai alapította, mindhárman ügyvezetők a vállalkozásban. A cég jegyzett tőkéje 39 millió forint. A D. Duna Laien Kft. összesen 34 tevékenységi kört vett fel, fő tevékenysége a lakó- és nem lakóépület építése. Szerettük volna megtudni, hogy mi a céljuk az egykori pihenőközponttal, milyen terveik vannak a terület hasznosítására. Kérdéseinket elküldtük a cég e-mail címére, ha válaszolnak, arról is beszámolunk majd. Ottjártunkkor a korábbiakhoz képest annyi változást tapasztaltunk, hogy a területet a kíváncsi szemek elől a kerítésre feszített zöld hálóval takarták el. Néhány munkás az egyik épületből rég otthagyott bútorokat, lomokat pakolt ki. Mint mondták, azt a feladatot kapták, hogy rendet tegyenek, kitakarítsanak, arról viszont fogalmuk sincs, hogy az új tulajdonosok mire használják majd a Víg-Kend Majort.

Takács Tibor

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Téglás új szintre lépett
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés