Később döntenek az értékes nagyerdei ingatlan sorsáról

Hosszú éveken át hatalmas sikerrel működött Debrecenben a Martonfalvi Lurkók Alapítványi Óvoda. Volt olyan időszak, amikor annyian jelentkeztek az intézménybe, hogy nem is tudtak mindenkit felvenni. A tehetősebb szülők előszeretettel íratták be oda a gyermekeiket. A jól felszerelt ingatlan, a hatalmas udvar, a nagyerdei környezet és az ott folyó szakmai munka rendkívül vonzóvá tette az ovit, amely egyfajta státuszszimbólummá vált. A töretlen népszerűség azonban egyszer csak kezdett alábbhagyni, egyre kevesebb lett a gyerek, ezért az óvodát működtető alapítvány kuratóriuma végül úgy döntött, hogy 2016 szeptemberében már nem kezdi el a nevelési évet, és 18 év után visszaadja az ingatlant a tulajdonos önkormányzatnak.
A környéken élők között azóta is vissza-visszatérő téma, hogy vajon mi lesz az épület sorsa. Érdeklődésünkre többen is azzal kapcsolatos félelmüknek adtak hangot, hogy az értékes telekre előbb-utóbb ugyanaz a jövő vár, mint sok más hasonlóan kiváló adottságú területre, és soklakásos társasház épül majd az óvoda helyére. Mások viszont úgy tudják, minden marad a régiben, és az önkormányzat amolyan „jolly jokerként” tekint az épületre, ahova egy-egy intézmény a saját ingatlanjának a felújítása idejére költözhet. A polgármesteri hivatal sajtóosztályának szerkesztőségünkhöz küldött válaszából nagyjából ez utóbbi tűnik valósnak, bár a hosszú távú hasznosítás kérdése egyelőre bizonytalan.
A Martonfalvi utcai óvoda épülete jelenleg sem áll üresen – írják, és emlékeztetnek arra, hogy az önkormányzat több óvoda és bölcsőde épületét újította már fel az előző években, és ez a folyamat jelenleg is zajlik. Egy-egy rekonstrukció során előfordul, hogy teljesen ki kell üríteni az érintett ingatlant, és a felújítások sokszor a nevelési évre esnek. Ilyenkor az adott intézmények átköltöznek a Martonfalvi utcai ingatlanba, amelynek működtetője a Debreceni Intézményműködtető Központ (DIM).
Jelenleg a Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézményének Károlyi Mihály Utcai Tagintézménye működik ott. A felújítások befejezését követően a polgármesteri vezetés dönt majd a Martonfalvi utcai ingatlan jövőbeni sorsáról – zárul a polgármesteri hivatal válasza, amelyből az nem derül ki, hogy erre a döntésre nagyjából mennyi idő múlva kerülhet sor.
Takács Tibor


















